Vissza normál nézetbe Nyomtatás

GKRTE-évzáró gasztronómiai finomságokkal

2011-12-14 16:15:31

Több éves tradíció, hogy Mogyoródon, a Csíkvölgyi Pipa Csárdában búcsúztatja az óévet a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) tagsága. Idén sem volt ez másképp, így december 14-én lezajlott a szervezet – tavaly óta dr. Ketter László nevét viselő, hagyományőrző gasztronómiai versenyével kiegészített – közgyűlése és szakmai konferenciája.

Az évadzáró rendezvény hivatalos, előadásokkal tarkított részének talán legjelentősebb napirendje a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF), a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület és a Ketter-család között tervezett együttműködési megállapodás előkészítéséről szóló tájékoztatóvolt, amit dr. Gundel János, a BGF Kereskedelmi-, Vendéglátó-ipari- és Idegenforgalmi Karának tanszékvezetője ismertetett az egybegyűltekkel.

Emellett Benke László olimpiai bajnok mesterszakács a belga királyi családnál eltöltött két hónap alatt szerzett tapasztalatairól tartott előadást, és beszámoló hangzott el arról, hogyan képviselték hazánkat a fiatal szakácsok az októberben, Londonban megrendezett „World Skills” elnevezésű junior világbajnokságon.

Pataki János, a Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke a magyar cukrász termékek minőségének védelméről és az ezzel kapcsolatos feladatokra történő felkészülésről adott számot, majd bemutatták a Jászsági Vendéglátók Egyesületének 2011. évi szakmai munkáját és a jövő esztendőre tervezett programjait.

Ezt követően az egyesület közgyűlése – több éves szinten tartás után – úgy döntött, hogy 2012-től megemeli a tagdíjakat. A határozat értelmében a diákoknak és a nyugdíjasoknak 4.400 forintot kell fizetniük, míg a magánszemélyektől 16 ezer forintot kérnek el egy évre. Az agro-turisztikai kategóriába sorolt tagokat 20 ezer forintos díjfizetési kötelezettség terheli, a vállalkozók, illetve egyéb szervezetek és intézmények pedig 52 ezer forintos, ez irányú kiadással számolhatnak jövőre. A legnagyobb összegű tagdíjjal, éves szinten 60 ezer forinttal, az idegenforgalomhoz közel állónak tekintett vállalkozásoknak kell hozzájárulniuk a GKRTE költségvetési bevételéhez. Az egyesülethez csatlakozott önkormányzatok tagdíja – a települések kategóriájától függően – lakosonként 48, 50 és 52 forintos fizetési kötelezettséggel lesz egyenértékű a következő évtől.

A döntéshozatali folyamat után élvezetesebb program várt a jelenlévőkre, akik végigkóstolhatták a II. Ketter László hagyományőrző gasztronómiai versenyre beérkezett 9 menüsor ételkülönlegességeit. A turisztikai szolgáltatók és a civil szervezetek képviselői által – részben a helyszínen – elkészített étkekről a Benke László (a képen Pataki János mestercukrásszal) vezetésével bíráló zsűri tagjai formáltak véleményt.

A fődíjat, a Benke László által felajánlott Első Magyar Fehérasztal Lovagrend vándorserleget a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi-, Vendéglátó-ipari- és Idegenforgalmi Karának ünnepi halászlé variációk, karácsonyi borjú szűz Cifray nyomdokán (borjú szűz roséra sütve Kékoportó-mártásban párolt zöldséggömbökkel, almás libamájtorony, Hajdinakásával töltött cukkíni kosár, burgonyafánk, puliszka), mozaikos beigli fűszeres narancsízelítővel ínyencség-sor kitalálói és megalkotói érdemelték ki. Az első ízben meghirdetett közönségdíjat a –helyszínen leadott szavaztok alapján – veresegyházi „Négy dudás egy csárdában” formáció nyerte el.

Ezen kívül a két sikercsapat magáénak tudhatta a székesfehérvári székhelyű Andromeda Travel Kft. által biztosított, két darab, négy fő részére 7 éjszakára szóló, 2012. május 29-e és június 12-e között felhasználható görögországi (Makrygialos) szálláshely-nyereményt is.

A győztesek Pataki Jánostól, Benke Lászlótól és Perna Páltól, a GKRTE elnökétől vették át a minősítést tanúsító okleveleket. Ezen felül mintegy húsz, különböző vállalkozások által felajánlott nyeremény is gazdára talált. Köztük hírportálunk, a Gödöllői Hírek online 30 ezer forintos értékű hirdetési kuponja, amivel a domonyvölgyi Malackert Vendéglő fogas eszencia, hidegen füstölt kecsege habbal, lazac mozaikkal (leves), rosé vadkacsa melle, pálinkás aszalt szilvás glacéval, sütőtökös beiglivel (főétel), hideg chilis csokoládé mousse, mézes-szezámos sajtkosárban, meggyes talapzaton (desszert) menüsorát jutalmaztuk.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online