Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ki védi meg a helyi vállalkozókat?

2011-12-10 09:18:23

Vörös István, a gödöllői önkormányzat Fideszes képviselője a várost irányító grémium évzáró ülésén, az egyebek napirendi pont során arra keresett választ, hogy ki védi meg a helyi kis- és középvállalkozókat, ha a közpénzből történő mélygarázs-építéssel egybekötött Rézgombos-szolgáltatóház beruházásánál megismétlődik az a sajnálatos eset, amivel a több százmillió forintos adósság felhalmozása miatt felszámolási eljárás alá vont GÉV-HUNIBER Kft-nek és hitelezőinek napjainkban szembe kell néznie.

Az ügyben a párhuzamot a képviselő azzal vonta meg, hogy a Rézgombos-projekt annak az ELSZER INVEST Kft-nek a nevéhez fűződik, amelynek vezető tisztségviselője irányítója volt a csődközeli állapotba került GÉV-HUNIBER Kft-nek.

A városatya azt javasolta, az önkormányzat fontolja meg a 300 millió forintos hitel bevonásával – közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül – közpénzből finanszírozott mélygarázs építtetésére vonatkozó együttműködését az ELSZER INVEST Kft-vel, elsősorban azért, hogy a megvalósítás előtt álló beruházás kivitelezési munkáiba bevonni tervezett gödöllői alvállalkozók ne kerülhessenek kínos, esetleg a megélhetésüket is veszélyeztető helyzetbe.

Vörös István felvetésére Gémesi György úgy reagált, szerinte semmi sem indokolja a szerződés felbontását. A város nem együttműködő partner, hanem 300 millió forintért parkolókat vásárol a társaságtól. Ráadásul, tette hozzá a polgármester, az önkormányzatnak sem oka, sem joga nincs vizsgálódni.
- Nem a mi dolgunk 
zárta gondolatait Gémesi, aki azt is elmondta: tudomása szerint az állami tartozások is hozzájárultak a GÉV-HUNIBER Kft. gazdálkodási problémáinak kialakulásához.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online