200 milliós gödöllői TAO-forrás
Megnőtt az esélye annak, hogy másodszorra talán sikerül akár nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas műfüves focipályát építeni Gödöllőn, a Táncsics Mihály úti sportcentrum területén. Merthogy a jelenleg meglévő – szűkre szabott szélessége miatt – egyetlen felnőtt bajnoki osztályban sem minősíthető szabványosnak.A várhatóan tavasszal induló, uszkve 110-120 millió forintra becsült költségű beruházás javarészt, mintegy 90 millió forint erejéig abból a forrásból (154,3 millió forint) valósulhat meg, amit a Gödöllői Sport Klub nyert el a vállalkozások társasági adójából (TAO) elkülönített céltámogatási alapból.
A világítással és lelátóval megépülő új küzdőtér elhelyezésére a sporttelep régi bejáratánál lévő, az egykori salakos kézilabda-pályát is magában foglaló terület kínálkozik megfelelőnek. Ebben az estben azonban ki kell majd vágni a korábbi játékos-kijárót övező fenyőfa matuzsálemeket.
A szeptemberben beadott gödöllői pályázatok közül a kosárlabdások és a kézilabdások is sikerrel jártak. A kosarasok esetében, a Bocskai SE által elnyert 54 millió forintból 20 millió forint használható fel a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének bővítéséhez szükséges kiviteli tervek elkészíttetésére.
A helyi kézilabda-egyesületek közül a Gödöllői SE kevéssel több mint 15 millió forintot fordíthat utánpótlás-neveléssel kapcsolatos kiadásokra, és a Gödöllői KC pályázatának elbírálása is folyamatban van. Ez utóbbi az Erkel iskolával szemközti területre tervezett tornacsarnok létesítését segítheti elő.
A gödöllői elképzelésekre az első évben megítélt sportingatlan-fejlesztési támogatások felhasználásáról 2012. június 30-ig kell gondoskodniuk az illetékeseknek. Hogy az ezt követő három esztendőben mennyi ilyen célú pénz érkezik városunkba, egyelőre nem tudni. Azonban, ha abból indulunk ki, hogy a július 1-jétől hatályba lépett új rendszer nyitó évében a gödöllői sportklubok összes dotációs igényének alig 10 százaléka kapott zöld utat, nem sok remény mutatkozik arra, hogy ebből a forrásból belátható időn belül megépülhet a már hosszú évek óta áhított városi sportcsarnok.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|