Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vezetőcsere a palotakerti óvodában

2011-12-01 14:08:20

Mától, megbízatása visszavonásáig Gambárné Szántai Ildikó látja el a Palotakerti óvoda intézményvezetői feladatait, amiért havi szinten bruttó 100 ezer forintos helyettesítési díj illeti meg a Martinovics utca óvoda irányítóját.

Az intézkedésről azért kellett dönteniük a gödöllői képviselőtestület tagjainak, mert Laczkóné Varga Judit, a Palotakerti óvoda eddigi vezetője írásban bejelentette, hogy családi okok miatt a jövőben nem tudja ellátni ez irányú tevékenységét.

A vezetői megbízatás visszavonásáról szóló határozat elfogadására tett polgármesteri javaslatról nyílt ülésen kezdett el tárgyalni a várost irányító grémium. Azonban Vörös István (Fidesz), arra hivatkozva, hogy a vezetői beosztásról történt lemondásban indokként megjelölt családi okokon kívül – tudomása szerint – létezik más, az ügy keletkezését elősegítő körülmény is, zárt ülés elrendelését indítványozta. Ezt képviselőtársai támogatták, így a településirányítók szűk körben vesézték ki a kényes, elsősorban erkölcsi anomáliákat felvető helyzetet.

Értesülésünk szerint az óvodavezető felmentése nem volt kérdés, jövőbeni szakmai karrierjének alakulásával kapcsolatosan azonban már megoszlottak a képviselői vélemények. Ezért nem egyhangú, hanem csak többségi döntés született az ülésteremben.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online