Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Art-mozija lesz Gödöllőnek

2011-11-11 09:13:46

Amint arról hírportálunk korábban beszámolt, a Hamvay-kúria épületében található mozi tulajdonosaként a gödöllői önkormányzat részt vett azon, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium irányítója által rendeletbe foglalt pályázaton, ami 100 millió forintos keretösszegben biztosít anyagi támogatást a magyarországi „art” mozihálózat digitális fejlesztéséhez.

A gödöllői kandidálás – további nyolc társaságában – sikeresnek bizonyult. A döntést néhány nappal ezelőtt hozták nyilvánosságra. Az elnyerhető dotáció felső határa 12,5 millió forint volt. A gödöllői pályázat 11,7 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült, amit 25 százalékos, a helyi költségvetés tartalékkeretében elkülönített önrész (2.925.000 forint) egészít ki. Gödöllő esetében a fejlesztés fontosságát főként az indokolta, hogy a kisebb volumenű újításokkal és korszerűsítésekkel már nem lehetett tartani a versenyt a fővárosban gombamód elszaporodott digitális mozikkal.

A pályázati pénz elnyerésével – előreláthatólag fél éven belül – városunkban is megteremtődik annak a lehetősége, hogy a magyar és európai, illetőleg az egyéb, művészi besorolású filmalkotásokat premier jelleggel mutathassák be, hozzájárulva azok széles körű népszerűsítéséhez. Az új rendszer „szíve” egy nagy felbontású, DCI-kompatibilis projektor lesz, amivel lehetővé válik a 3D-s filmek vetítése is.
- A gödöllői mozi megmenekült a bezárás veszélyétől – tájékoztatta hírportálunkat Reményi Richárd, a helyi filmszínházat üzemeletető Pannon 2001 Mozgókép Kft. képviselője. - Rendkívüli előny, hogy a jövőben nem kell a kópiákra 5-6 hetet várnunk, ezáltal a legújabb filmeket nálunk is azonnal láthatják majd az érdeklődők. Méghozzá olyan hang- és képminőségben, ami megegyezik a multiplex mozikban megszokottakkal. Jegyáraink viszont olcsóbbak lesznek, mint a fővárosi vetítőtermeké. Mivel a 3D-s fejlesztést is végrehajtjuk, az ilyen filmeket térhatásban nézhetik meg Gödöllőn a hely- és környékbeliek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online