Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Amint az köztudott, tavaly szeptemberben, az előző választási ciklus városvezetése kinyilvánította szándékát az azt megelőző közel másfél évtizedben magánkézben lévő, Gödöllő centrumának mértani középpontjában álló, igencsak lepusztult állapotúvá vált Testőrlaktanya megvásárlására. Az üzlet mintegy két hónappal később megköttetett: az önkormányzat nettó 75 millió forintért lett a műemlék-jellegű épület tulajdonosa.
Idén tavasszal – miközben a több ponton is aládúcolt Testőrlaktanyát fehér takaró-köntösbe öltöztették – megtörtént az állapotfelmérés, majd elkészültek a faanyagvédelmi-, geotechnikai- és statikai szakvélemények.
A rogyadozó épület főként statikai szempontból szorul azonnali állagvédelemre. A főbejáratnál lévő helyiség feletti és a lépcsőfeljáró melletti födémet nehézállványzattal kell aládúcolni, és alá kell támasztani a sérült tetőszerkezeti csomópontokat, illetőleg a főbejárati ajtó kőkeretét is. Ki kell cserélni a meglévő külső és belső dúcok korhadt elemeit, és biztosítani kell a kiékeléseket. Cserére szorulnak a sérült cserepek, valamint a hiányzókat pótolni szükséges. Ezen kívül az épülettől el kell vezetni a csapadék-lefolyó csatornák vizét.
Az előzetes kalkuláció szerint a munkálatok becsült összköltsége bruttó 4,75 millió forint. A kivitelezőt közvetlen ajánlattételi felhívással induló, tárgyalás nélküli közbeszerzési eljárás során választják ki. A meghívott ajánlattevők körét két fővárosi székhelyű cég és egy rétsági vállalkozás alkotják. A közbeszerzés indításának határideje szeptember 12., az állapotvédelmi munkák pedig október 10-én kezdődhetnek.