Vissza normál nézetbe Nyomtatás
Riasztás
Megsérült a huszonéves motoroslány

Feltehetőleg az elsőbbségadás elmulasztása okozta a Rét utca és a Dózsa György út kereszteződésében történt balesetet

Súlyosan megsérült a fának csapódott autó vezetője

Állítólag az sem zárható ki, hogy a Köztársaság útról mentőhelikopterrel kórházba szállított dunaharaszti illetékességű férfi alkoholt fogyasztott

Egynapos szünet a rendőrségi szolgálatellátásban

Nem örülhetnek a bűnözők, mert a jogsértőkre Szent György napján is lecsaphatnak a zsaruk

Parkban rabolt pénzt korábbi szomszédjától

Az órákon belül őrizetbe vett 27 éves gödöllői gyanúsított bántalmazta áldozatát, aki eszméletét vesztette

Közel félmilliót fizethet a félszáz renitens

Több mint 19 ezer járművet ellenőriztek a gödöllői rendőrköz a közutakon végrehajtott MÁTRIX-akcióban

Közlekedésbiztonsági délelőtt a gödöllői vizsgabázison

Április 27-én ingyenesen ellenőrzik a járműveket. Aki kéri és fizet, meghosszabbíttathatja a forgalmi engedély érvényességét

Közúti ellenőrzési akcióba fognak a gödöllői rendőrök

Április 12-én bevetik a MÁTRIX rendszám-azonosító rendszert, figyelik a passzív biztonsági eszközök használatát és szondáztatnak is

Isaszegi rendőrőrssel gyarapodott a gödöllői kapitányság

Nyolcmillió forintos közpénz felhasználásával teremtették elő a működéshez szükséges feltételeket

Tizenhét ittas járművezetőt szűrtek ki a húsvéti akcióbanTizenhét ittas járművezetőt szűrtek ki a húsvéti akcióban

A Pest megyében ellenőrzés alá vont sofőrök egy százalékánál mutattak ki 86 ezreléknél magasabb szintű alkoholt

A Józan Húsvét jegyében akcióznak a rendőrök

A kampány főként az ittas gépjármű-vezetők kiszűrését célozza, de a piás kerékpáros- és gyalogos szabálysértők sem lehetnek nyugodtak

Húsvéthétfőn is bevetik a traffipaxot Gödöllőn

Áprilisban kilenc napon mérnek a városban, de nem árt figyelni a 3-as főút 25-ös kilométerszelvényének közelében sem

Tehergépkocsi alá szorult egy autó a 3-as főúton

A kistarcsai baleset helyszínéről egy 43 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba. Fotóval

Táskakitépő tolvajt fogtak a gödöllői zsaruk

Az aluljáró közeli térfigyelő kamera felvétele jelentősen segítette a gyors és sikeres rendőri intézkedést

Többet munkálkodtak a betörők, a bírságok felét sem fizették meg a renitensekTöbbet munkálkodtak a betörők, a bírságok felét sem fizették meg a renitensek

Bozsó Zoltán szerint a Gödöllői Rendőrkapitányság személyi állománya az elmúlt évben csak részben valósította meg a kitűzött célokat

Egy ittas rendőr lehetett a hunyó

A bagi tömegkarambol legnagyobb kárvallottját, egy hétéves kisfiút koponyasérülésekkel szállítottak kórházba

Nincs halálos áldozata az M3-as autópályán történt tömegkarambolnak

A műszaki mentés idején Gödöllőnél és Bagnál a 3-as főútra terelik a forgalmat. Fotóval

Továbbra sincs nyomozati fejlemény a Gémesi lejáratását célzó szórólap-ügyben

Április 4-ére tolódott az eljárási határidő a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán

Hogy felrázzák őket, kamu akcióra hívták a gödöllői polgárőröket

Bozsó Zoltán kiemelte: jól működő önkéntes szervezetekre nagy szüksége van a rendőrségnek és az állampolgároknak is

Rendőrkézen a keréktolvaj páros

Több mint 750 ezer forintos kárt okoztak az autósokat Kerepesen és Mogyoródon rettegésben tartó elkövetők

Mikor mérnek márciusban a gödöllői utakon?

Az M3-as autópályán Miskolc felé közlekedőknek a délelőtti órákban minden nap érdemes vigyázniuk a 33-34-es kilométerszelvény között

Idős férfit raboltak ki fényes nappal

Csak percekig örülhetett az elkövető a készpénznek, mert a gödöllői rendőrök szinte azonnal elfogták

Őszre tolódhat a domonyvölgyi gyilkos pere

Egyelőre március 20-a a rendőrségi nyomozás határideje, ám ez meghosszabbítható

Több mint 1.200 autót ellenőriztek rendszámfelismerővel

Hasonló akciókra a jövőben is lehet számítani a Gödöllői Rendőrkapitánysághoz tartozó településeken

Ne legyél áldozat!

Lakossági fórum helyszíne lesz a Városháza földszinti nagyterme február 27-én

Árokba rohant egy autó az M3-ason

A súlyosan megsérült 26 éves sofőrt a gödöllői tűzoltók szabadították ki a roncsból

Fokozott rendőri jelenlét a főtéren és a kastély környékén

Részleges lezárásokra és igazoltatásra számíthatnak a gyalogosok Gödöllő központjában, a szlovák államfő látogatása idején

Díjazták a Pest megyei rendőrség szóvivőjét

Beluzsárné Belicza Andrea a dr. Lasz Györgyről elnevezett elismerő címet érdemelte ki

Zavaros a kiléte a HÉV-en nemi szervét mutogató férfinak

Szeméremsértőt fogtak el a gödöllői rendőrök, akik a lakosság segítségét kérik az őrizetbe vett személy beazonosításához

Szén-monoxid-mérgezéssel került kórházba egy házaspár

Amikor a gödöllői tűzoltók mérést végeztek a kistarcsai lakásban, már nem volt küszöbérték feletti a koncentráció

Kábítószer-terjesztéssel gyanúsítható személyeket fogtak el a gödöllői rendőrökKábítószer-terjesztéssel gyanúsítható személyeket fogtak el a gödöllői rendőrök

Egy Mátyás király utcai házban lehetett a központ, a fogyasztók körének beazonosítása folyamatban van


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online