Vissza normál nézetbe Nyomtatás
ELSŐ KÉZBŐL
Lassabban halad a kelleténél a gödöllői új városháza (át)építése

A csúszás fő oka a koronavírus-járvány idején nehézkesebben mozgatható brigádok vezénylésében keresendő

Gödöllői szálloda-per: Kolozs Csaba szerint kellene egy kis polgármesteri önkritika

Indulatoktól sem menetes szócsata zajlott le a képviselőtestület decemberi ülésének elején a végrehajtói magatartás kapcsán

Győzött a jog: nem vethet ki útdíjat a gödöllői önkormányzatGyőzött a jog: nem vethet ki útdíjat a gödöllői önkormányzat

A korábban elfogadott rendelet egyéb szabályozói fennmaradnak, de a Kúria döntése alól nincs menekvés

Alaposan megcsapolták a gödöllői kosárlabda-csarnok építésére szánt pénzügyi előirányzatot

A legnagyobb összeget a szálloda-per vitte el, de jutott közvilágítás-korszerűsítésre és intézményi felújításokra is

Szálloda-per: eljött a teljesítés ideje, több mint 700 millió forint hagyja el a gödöllői önkormányzat számláját

Indulatoktól sem mentes vita előzte meg a döntést. Gémesi azzal vádolta meg ellenzékét, hogy a bűnözők érdekeit védik

Eljárási hibát vétettek Gémesiék, hatályon kívül helyezik a határozatot

A polgármester azonban nem tágít, továbbra is kompenzációt vár a kormánytól az iparűzési adó megfelezéséből keletkező bevételkiesésre

Nem a társulás feladata, hogy a gödöllői vezetés elbukott pereit kifizesseNem a társulás feladata, hogy a gödöllői vezetés elbukott pereit kifizesse

Mondta Juhász István, a Zöld Híd elnöke, aki felszólító levelet küldött Gémesi Györgynek, hogy utalja vissza a korábban elvont 151,5 millió forintot

Micsoda fordulat: november 25-én sem lesz testületi ülés Gödöllőn!

Ezúttal betegségre hivatkozva döntöttek Gémesiék a halasztásról. Valószínűsíthető, hogy nem tudják biztosítani szavazattöbbségüket

Szálloda-per: jogszabályok és ítéletek szólnak Gémesi érvelése ellen

A polgármester megnyilvánulásai több esetben is cáfolhatók, ami erősen megkérdőjelezi a hiteles tájékoztatás szándékát. A hibás teljesítést az önkormányzat nem tudta a perben bizonyítani

Ezekre a kérdésekre nem válaszolt Gémesi György

Az előválasztás eredményéről, az esélyekről és a várost érintő kormányzati intézkedésekről érdeklődtünk Gödöllő polgármesterénél

Megosztó kézfogó a gödöllői testület ülésénMegosztó kézfogó a gödöllői testület ülésén

Egy újságcikk megjelenése váltott ki feszült perceket. Több kérdést is felvet az óvodavezetőnő reagálása a kialakult helyzetre

Ki nyerné a választást mostanság a gödöllői központú körzetben?

Sanyó Ádám adatelemző volt a segítségünkre. A jelenlegi állás szerint a parlamentben ellenzékbe kerülne az itteni voksolás győztese

Jelentős mértékű állami pénz érkezik Gödöllőre a következő években

Az egyetem működtetésére fél évtizedre 120 milliárd forintot hagytak jóvá, a királyi kastély idén és a közeljövőben több százmillió forintos többletforrással kalkulálhat

Gödöllői tanmese: maci csatázhat Lacival

A sas áldásával mozgolódó róka hűbéreseinek számító jószágok benyelték a ravaszságot, miközben a bárányok a rájuk jellemző módon hallgattak

Csapadékvíz-elvezetésért kiált a Blaháné utca városvégi szakaszaCsapadékvíz-elvezetésért kiált a Blaháné utca városvégi szakasza

Az ott lakók aláírást gyűjtöttek a beruházás mielőbbi megvalósítása érdekében, ám egyelőre haladékkérő választ kaptak a hivataltól

Pegasus-ügy: kiszakadt Gémesiből a hosszú évek óta gyűlő rengeteg sérelem

A botrányt kirobbantó újságíró, Panyi Szabolcs szerint nagy a valószínűsége, hogy a Zöld Híd miatt figyelhették meg a gödöllői polgármestert

Szokatlan körülmények között rendezik meg a gödöllői belvárosi napokat

Védettséget igazoló okmány bemutatása kell a részvételhez, és lesz 200 forintos napijegy is az alsóparki, kordonnal körülzárt eseményen

Tíz éve Gödöllőre is jutott pénz a Norvég Alaptól

Hét esztendeje már hiába pályázott a város a Testőrlaktanya felújítására, napjainkban pedig még „izgalmasabb” a helyzet…

Gödöllői szálloda-per: sokatmondó részletekkel szolgált a pernyertes vállalkozásGödöllői szálloda-per: sokatmondó részletekkel szolgált a pernyertes vállalkozás

675 millió forintos fizetési kötelezettsége végrehajtásának felfüggesztését kérte a Kúriától az önkormányzat, érdemi döntés október közepén esedékes

Gödöllői szálloda-per: mi lesz a 675 millió forint sorsa?

Május 26-i cikkünk bizonyos mondatával kapcsolatosan emelt kifogást a Gémesi György által meghatalmazott ügyvéd

Nem tett le a gödöllői „útdíj” bevezetéséről a Gémesi-Bajkó páros

Július 1-jétől hatályba lép az erre vonatkozó önkormányzati rendelet, januártól meg indul a 3,5 tonna feletti súlyú járművek sarcolása

Bejött a papírforma: ők lettek a gödöllői óvodai és bölcsődei csúcsvezetők

Dr. Pappné Pintér Csilla bruttó 830 ezer forintért, míg Varga Gyöngyi bruttó 730 ezer forintért látja el irányítói feladatkörét

Idén Novák Ferenc Idén Novák Ferenc "Tata" érdemelte ki a Magyar Szabadságért Díjat

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfust a Művészetek Háza Gödöllő épületében tüntették ki

Újabb tízmilliók terhelik a gödöllői városháza-projekt közpénz-kiadási oldalát

Gémesi György nettó 63 millió forintért kívánja megvásárolni a kereskedelmi bank irodahelyiségeit a Szabadság tér 6. szám alatti épületben

Távozik tisztségéből a gödöllői VÜSZI Kft. ügyvezető igazgatója, Domonkos Ernő

A direktor családi okokra hivatkozva kérte határozatlan idejű munkaviszonyának megszüntetését

Fontos egyebekről szólt a gödöllői városvezetés ülése

Közel 240 nap elteltével újra személyesen találkozhattak a települést irányító képviselőtestület tagjai

Telnek a hónapok, mégsem rendeződik a gödöllői Gerle utca sorsaTelnek a hónapok, mégsem rendeződik a gödöllői Gerle utca sorsa

Az autópályával párhuzamos ingatlan melletti területet megtisztították, ezzel a közvetlen balesetveszélyt elhárították

Kérdéseket kapott Gémesi az elvesztett szálloda-per kapcsán

A Szövetség Gödöllőért önkormányzati képviselőcsoport tagjai levélben fordultak a polgármesterhez, és várják a választ

Szálloda-per: jogerőssé vált a gödöllői önkormányzat 675 milliós fizetési kötelezettsége

Bekövetkezett az, amire számítani lehetett: jelentős mértékű anyagi terhekkel kell szembesülnie a városvezetésnek

Számos, ellenzéki vezetésű, 25 ezer feletti lakosságszámú várost kompenzált a kormány, Gödöllőt nem

Településünk sem pénzbeli-, sem fejlesztési támogatást nem kap a központi költségvetéstől a járvány okozta kiadások ellentételezésére


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online