Vissza normál nézetbe Nyomtatás
ELSŐ KÉZBŐL
Elodázták a lellei üdülő eladását megalapozó döntést

Kovács Barnabás kérdéseire nem tudtak egyértelműen válaszolni az illetékesek, ezért a téma lekerült a napirendről

A polgármesternek mindent szabad?

Több mint egy éve nem érkezett válasz a gödöllői városvezető gépkocsi- és mobiltelefon-használatát firtató közérdekű adatigénylésre

Júniustól megszűnik a fizetőparkolás a gödöllői vasútállomáson

Új helyre költöztetnek négy taxi-drosztot. Az intézkedés átmeneti, a Köztársaság úti felüljáró építése miatt szükséges

Elvérzett polgármesterek gödöllői kötelékbenElvérzett polgármesterek gödöllői kötelékben

A piacigazgatón kívül a Városüzemeltető és Vagyonkezelő Iroda jogi ügyintézője is belekóstolt már a településirányítók életébe

Miért rekedt meg a gödöllői uszoda-beruházás kivitelezése?

Érdeklődésünkre Vécsey László az önkormányzat által okozott huzavonát jelölte meg fő okként. Drágulhat az építkezés

Megfellebbezték a gödöllői körzet választási eredményét

A Nemzeti Választási Bizottság helybenhagyta a helyi választási bizottság határozatát. A Kúriához még lehet fordulni

Rombolásra is jutott közel 200 millió forint a gödöllői közkasszából

Elkészült az önkormányzat 2017. évi gazdálkodásának zárszámadása, amit vita és ellenvetés nélkül fogadtak el

Száz százalékos feldolgozottságnál is Vécsey Lászlóé a gödöllői körzet mandátuma

Az átjelentkezéssel és a külföldön szavazók némiképp rontották a kormánypárti politikus győzelmének arányát

Profitálhat az ellenzéki bukásból a gödöllői polgármester pártjaProfitálhat az ellenzéki bukásból a gödöllői polgármester pártja

A választási eredmények nem azt mutatják, hogy jelentős erőt képvisel vidéken Gémesi György Új Kezdet nevű formációja

Ki lehet a gödöllői központú körzet befutója?

Ujvári Miklós politológus vállalkozott arra, hogy a 17 órás részvételi adatok alapján elemezze a várható helyzetet

Mégsem lépett vissza Makrai Zoltán!

Véget ért a gödöllői központú országgyűlési egyéni választókerület bohózata, marad a 18 képviselőjelölt április 8-ára

Makrai Zoltán visszalépett Lengyel Szilvia javára

Az LMP-s politikus az Új Kezdet után az MSZP, a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció támogatását is élvezi a gödöllői központú választókerületben

Triplázás vagy trónfosztás?

Kikre szavazhat Pest megye 6? címmel tévés beszélgetésen fogadtuk a gödöllői központú választókerület legesélyesebb jelöltjeit

Átadták a gödöllői uszoda munkaterületét, felszámolják a rekettyéstÁtadták a gödöllői uszoda munkaterületét, felszámolják a rekettyést

Megjelentek a markolók, elindult a beruházás kivitelezése, ami várhatóan 2019 második negyedévében zárul

Gémesi György hazugnak nevezte Vécsey Lászlót

Az ok egy, gödöllői uszodával kapcsolatos nyilatkozat volt. Vécsey László példátlannak és értelmetlennek tartotta a polgármester tettét

Kiss Árpád lesz Gödöllő új jegyzője

A polgármesteri hivatal vezetője június 1-jén áll munkába. Távozik dr. Kálmán Magdolna korábbi aljegyző

Választási csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a gödöllői képviselő

Kovács Barnabás állítása szerint nem adott ajánlást a Lendülettel Magyarországért Párt helyi jelöltjének

Kié lesz a gödöllői körzet egyéni mandátuma?Kié lesz a gödöllői körzet egyéni mandátuma?

Egy kattintással megtudhatja, melyik jelöltnek áll a zászló az április 8-án esedékes képviselőválasztáson

Néhány órát Gödöllőn időzött Orbán Viktor

A miniszterelnök felkereste a premontrei perjelséget, megtekintette az uszoda területét és aktivistákkal találkozott

Gödöllői uszoda: közeleg az első kapavágás időpontja

Egy, március 5-én megjelent kormányrendelet felgyorsíthatja a beruházás megkezdését. Vécsey László bízik a március végi dátumban

Törvénysértést állapított meg a gödöllői központú választási bizottságTörvénysértést állapított meg a gödöllői központú választási bizottság

A szervezet helyt adott Molnár Árpád kifogásának, és nem számították be azokat az LMP-s jelöltet támogató ajánlásokat, amiket szabálytalanul gyűjtöttek

Jogsértő volt-e az LMP-s jelöltet támogató aláírásgyűjtés?

Molnár Árpád, a Fidesz-KDNP gödöllői képviselője magyarázatot kért Gémesi Györgytől a gazdasági bizottság ülésén történtekről

Nem Gödöllő lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa

Az előválasztást végző 12 tagú testület döntése értelmében Debrecen, Győr és Veszprém reménykedhetnek a cím elnyerésének év végi véglegesítéséig

Két hónap múlva kiderül: triplázik-e Vécsey László, vagy…Két hónap múlva kiderül: triplázik-e Vécsey László, vagy…

A négy évvel ezelőtti számadatok azt mutatják, hogy csak teljes ellenzéki összefogással kerülhetne veszélybe a gödöllői központú körzet kormánypárti mandátuma

Polgármester úr, mit hagy maga után?

Vörös István kérdése: nem kellene-e végre belátni, hogy Gödöllő érdekeit akkor képviselné a legjobban Gémesi György, ha lemondana?

A gödöllői zebrazászlókat feleslegesen vette le kihelyezője

Ezt a választ kaptuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs Osztályától. Érdemes lenne hozzájárulást kérni

Kovács Barnabás: komolytalan, óvodás szintű vita folyt uszoda-ügyben

A szocialista párti várospolitikus attól tart, hogy a személyeskedő kakaskodásból a gödöllői lakosok húzzák a rövidebbet

Egy telefon, és Gémesi vigyázzba áll!Egy telefon, és Gémesi vigyázzba áll!

Veszélybe sodorhatja a gödöllői uszoda-beruházás megvalósulását az, aki nem képes a korrekt együttműködésre

Félmilliárd forint juthat a gödöllői főtérre, 25 százalékkal több propagandára

Miként az elmúlt években, ezúttal is csak a lokálpatrióta klubos képviselők szavazták meg a város költségvetését

Gazdára talált a húsz éve alapított Gödöllő Kultúrájáért díj

Ebben az esztendőben Horváth Gábor és a kastély múzeumi osztályának eddig végzett tevékenységét honorálták


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online