Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
A gödöllői rendőrök január 28-án, a délutáni órákban fordultak egy lesötétített ablakú autó után Zsámbokon. Amikor megállították, a sofőr zavartan viselkedett.
A zsaruk tüzetesen átnézték a járművet és ellenőrizték az abban utazókat is. Gyorsan kiderült, hogy a vezetőnek nincs érvényes jogosítványa, de ha ez nem lett volna elég, indulás előtt még kábítószert is fogyasztott. Tette mindezt úgy, hogy a kocsiban az állapotos felesége ült mellette.
A 32 éves Cs. Zoltánnál alufóliába csomagolt kristályt találtak, egy másik utasánál –, aki a hátsó ült – pedig marihuána volt zacskóban és fóliában, valamint cigarettába sodorva.
Mindkettőjüket elfogták és előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer birtoklása miatt kihallgatták őket.
Cs. Zoltánnak felelnie kell járművezetés bódult állapotban vétség miatt is, valamint pénzbírságot kapott, mert nem volt érvényes vezetői engedélye, a szabálytalanul lesötétített ablakú autón pedig nem volt biztosítás. Forrás: police.hu