Kézilabda: elvérzett Vácott a gödöllői legénység
NB II. C csoport (alapszakasz), 3. forduló: Váci FKA – Gödöllői KC 33-23 (16-11)
A hazai alakulat egy győzelemmel és egy vereséggel várta az ebben az idényben száz százalékos mutatóval (2 győzelem) rendelkező, ezzel a teljesítménnyel a tabellát vezető gödöllői formációt. Bartos Gábor csapatának tagjait kellően motiválhatta az is, hogy három nappal korábba a gödöllői focisták 4-1 arányban nyertek a váciak ellen a Pest vármegyei Kupában.
Közel 10 percnek kellett eltelni ahhoz, hogy városunk legénysége megszerezze második gólját a találkozón. Ennek függvényében nem volt meglepő, hogy a támadásban jószerivel alig hibázó (93%) házigazdák több góllal is el tudtak lépni (7-3, 10-5, majd 13-7). Egy-két jó megoldással ugyan némiképp tudott az eredményen kozmetikázni a GKC, de a második félidőt ötgólos hátrányból várhatta Bartos Gábor alakulata. A térfélcserét követően alapvetően nem változott az összecsapás dinamikája. A határozottabban játszó váciak kínosan ügyeltek arra, hogy előnyüket (legalább) konzerválják, és mivel a gödöllői srácok csupán átmeneti fellángolásokra voltak képesek, elszenvedték első vereségüket a mostani bajnoki idényben. Ráadásul, a súlyosnak tekinthető xgólos fiaskó azt eredményezte, hogy a GKC együttese a tabella első helyéről a negyedikre esett vissza.
A Gödöllői KC férficsapata 4 ponttal, 84-81-es gólkülönbséggel az NB II. C jelű csoportja tabellájának 4. helyezettje. Következik: Gödöllői KC – VS Dunakeszi október 6., vasárnap 18 óra, Hajós iskola tornacsarnoka.
U20 (II. osztály Keleti-csoport): Csömör KSK – Gödöllői KC 22-23 (13-14) A GKC – Bartos Gábor által trenírozott – juniorcsapata 2 ponttal, 78-81-es gólkülönbséggel a 8. pozíciót foglalja el a csoport tabelláján.
U18 (II. osztály Keleti-csoport): VS Dunakeszi – Gödöllői KC 33-39 (19-15) A huszáros gödöllői hajrával zárult találkozó krónikájához tartozik, hogy a vendégek az utolsó kilenc percben 31-29-es hazai vezetésről egy 10-2-es rohammal fordítottak! A gödöllői egyesület Mácsár Gyula szakmai irányításával készülő, tehetséges fiatalokból álló ifjúsági formációja 6 ponttal, 97-83-as gólkülönbséggel a csoport 2. helyezettje.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|