Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Klement Péter nem tágít a máriabesnyői postanyitás és bankterminál-kihelyezés ügyében

2023-05-04 17:52:09

A Magyar Posta Zrt. tavaly október 29-én tette közzé, hogy november 12-től ideiglenesen 364 postahivatal működését szünetelteti az országban, köztük a máriabesnyőiét is. Okként a háborús energiaárak hatására bekövetkezett költségnövekedés drasztikusnak mondható, 25 százalékos csökkentését jelölték meg. Klement Péterrel, a máriabesnyői körzet Fidesz-KDNP színeiben mandátumot nyert képviselőjével a mintegy fél évvel ezelőtt indult és a hónapok múltával egyre inkább az érdeklődés középpontjába került ügy legfontosabb történéseit elevenítettük fel.

- Még aznap, október 29-én felvettem a kapcsolatot Vécsey László országgyűlési képviselővel, a segítségét kérve abban, hogy a közel tízezer besnyői lakos postája ne kerüljön bezárásra. Egy nappal később – megbeszélésünk alapján – hivatalos levélben is megfogalmaztam kérésünket, amit képviselő úr ígérete szerint továbbított a Magyar Posta vezérigazgatójának.

- Ha jól emlékszem, petíció is született az ügyben, a máriabesnyői kisposta bezárása elleni tiltakozásként?
- Igen, október 30-án összeállítottam egy petíciót, és aláírásgyűjtést indítottam postánk nyitva maradása érdekében. Közzétettem interneten, majd pár nap múlva papír alapon is, Besnyő több központi helyén, lehetőséget adva a minél szélesebb körben történő aláírásra. Alig több mint egy hét alatt 318 internetes, és 635 papír alapú, összesen 953 aláírás gyűlt össze.
Az aláírásgyűjtés megkezdésekor felkerestem az ingatlan tulajdonosait ahol a posta bérleményként üzemelt. Egyeztettünk az ideiglenes bezárás idejétől, az üzemeltetés fennmaradása esetén a tavaszig felmerülő költségekről. A bérbeadók pozitív hozzáállásával nagyjából 500 ezer forintra kalkulálták a fűtési költséget, az elektromos áram költségét pedig magukra vállalták erre az időszakra. A bérleti díjat és a két dolgozó megtartását a Magyar Posta vállalta. Az így kiszámolt 500 ezer forint fűtési költséget néhány besnyői polgárral – szinte órák alatt – összeadtuk. Ezek alapján természetesnek gondoltuk, hogy nem kell ideiglenesen sem bezárni postánkat.

- Mint utóbb kiderült, tévedtek. Pedig Ön az országgyűlési képviselőnél, a Posta Zrt. vezérigazgatójánál és a polgármesternél is eljárt az ügyben.
- November 8-án kérésünket tolmácsoló levelet juttattam el a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának, csatolva petíciónkat a 953 besnyői lakos aláírásával. Vécsey László képviselő úr november 10-én személyesen kereste fel petíciónkkal és kérésünkkel Fónagy János miniszterhelyettes urat. A megbeszélés után képviselő úr arról tájékoztatott, hogy miniszterhelyettes úr várja Gémesi György polgármester úr megkeresését, mert a szüneteltetni kívánt postákról a települések polgármestereivel egyeztet. Képviselő úr kérte, hogy erről tájékoztassam polgármester urat, amit még aznap este telefonon meg is tettem.

- Az ügyről, pontosabban az Ön kezdeményezéséről és közbenjárásáról a gödöllői képviselőtestület tagsága hivatalosan mikor értesült?
- A november 17-i képviselőtestületi ülésen beszámoltam postánk öt nappal azelőtti ideiglenes bezárásáról, valamint a Magyar Posta Zrt-hez beadott kérvényemre, petíciónkra adott válaszról. Azt is elmondtam, hogy posta épületét bérbeadók is megvárják az újranyitást és mi, besnyőiek összeadtuk a téli fűtés költségét biztosító 500 ezer forintot.
Csaknem egy hónappal később, december 15-én Gémesi György polgármester úr beszámolt a képviselőtestületi ülésen a máriabesnyői posta ügyének akkori állásáról, aminek alapja a Fónagy János miniszterhelyettessel és a Balczó Barnabással, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójával történt egyeztetés volt. Ebből az derült ki, hogy ha a gödöllői önkormányzat nettó 20,8 millió forinttal hozzájárul a költségekhez, akkor a máriabesnyői postát idén január 2-án újra megnyitják. Ekkor én azonnali szóbeli határozati javaslatot terjesztettem elő arról, hogy a város 2023-as költségvetéséből biztosítsuk ezt az összeget postánk újranyitásához. Indítványomat a képviselőtestület többsége 5 igen szavazattal és 9 tartózkodással elutasította!
Ráadásul, helyreigazítást kellett kérnem a Gödöllői Szolgálattól, mert az előző, november 17-i képviselőtestületi ülésen a postáról szóló beszámolómról valótlan mondatokat írtak.

- Azzal együtt, hogy a szavazati arány egy kicsit elgondolkodtató volt, Ön nem tágított, sőt, újabb lépésre szánta el magát.
- Idén januárban nem lett volna tervezett képviselőtestületi ülés, de látván, hogy az országban – az önkormányzatok anyagi hozzájárulása eredményeként – újra kinyithatott 45 posta, illetve hogy postánk bérleményben van, és az idő előrehaladtával fennáll a veszélye annak, hogy elveszítjük a bérlés és az újranyitás lehetőségét, javaslatomra hat képviselőtársammal rendkívüli képviselőtestületi ülés összehívását kezdeményeztük.
A tanácskozásra január 9-én került sor, ahol egyetlen határozati javaslatról kellett dönteni, miszerint: városunk 14 milliárdos költségvetéséből nettó 20 millió forinttal támogatjuk a máriabesnyői posta újranyitását. Az indítvány Gémesi György polgármester úr és a lokálpatrióta klubos képviselők szavazattöbbsége miatt 8-7 arányban elbukott!
Mindez azért is volt sajnálatos, mert ekkor még megvolt a bérlemény, benne voltak a posta ingóságai, de a döntéssel az újranyitás lehetőségét azon a helyen elveszítettük!


- Február közepén azonban új megvilágításba került annak lehetősége, hogy a besnyőiek újra a településrészen vehessék igénybe a postai szolgáltatásokat.
- Valóban, mivel február 13-án a Magyar Posta Zrt. Posta Partnerprogramot indított, mely szerint szerződéses üzemeltetési formában lehet postát nyitni. A képviselői programomban is szerepel és mi, besnyőiek nagyon szeretnénk már évek óta, hogy Máriabesnyőn bankautomata létesüljön.
Ennek megvalósulásáért, mint a körzet önkormányzati képviselője önálló és reményeim szerint mihamarabbi eredményt jelentő tárgyalásokat folytattam a CIB Bank és a REÁL élelmiszer áruház vezetésével. A banki terminál elhelyezése kapcsán lezajlott egyeztetés során kiterjesztettem a megbeszélést a REÁL épületében létesítendő szerződéses postafiók megnyitására is.

- Ön szerint legkorábban mikor zárulhat le kedvezően a besnyőiek mindennapi életmódjának javítását szolgáló folyamat?
- A megbeszélések eredményeként egyetértésre jutottunk a CIB Bank és a Reál helyi vezetőivel abban, hogy támogatják a mielőbbi megvalósulást. A műszaki megoldások, a banki belső szabályozások alkalmazását, ütemezését már nincs módom érdemben befolyásolni, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy a folyamat hamarosan beindul.
Lehet, hogy ez nem túl jó hír, azoknak, akik akadályozták és/vagy megpróbálták saját politikai előnyükhöz felhasználni a máriabesnyői posta ügyét, és politikai támadások célpontjává tettek.  Az viszont kifejezetten örömteli számomra, hogy mind a postával, mind a banki terminál kihelyezésével kapcsolatos képviselői munkámat a máriabesnyői választókörzet lakói közül sokan támogatták. Köszönet érte!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online