Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kézilabda: nem mindennapi izgalmak közepette nyert a gödöllői csapat a BVSC ellen

2023-04-16 19:34:34

NB II. Északi-csoport, 18. forduló:
Gödöllői KC – BVSC-Zugló 27-26
(18-13)

Egy pont- és egy pozíció-előnyből várta a találkozót a gödöllői legénység, amelyre igencsak ráfért már egy siker. Ráadásul, a két együttes őszi ütközetén a „vasutasok” minimális különbségű, 29-28 arányú győzelmet arattak, ezáltal volt miért revánsot venni.

Az első félórában apránként, de sikeresen hizlalta előnyét Bartos Gábor – ellenfelénél hatékonyabb támadójátékkal előrukkoló – együttese, amely a térfélcseréig öt góllal ellépett. A második félidő elején felzárkózásba kezdett a vendégcsapat: 18-22-es hátrányból szűk tíz perc alatt egyenlítettek (22-22), ami azt jelentette, hogy a végjátékban egyfajta mini ütközet kezdődött.

Egygólos, 25-24 arányú hazai vezetésnél kettős emberhátrányba került a gödöllői formáció, de az időkérést követő támadásból, bő egy perccel a lefújás előtt Hegyi Tamás eredményes volt. Ekkor azt lehetett gondolni, hogy a hazai társulat simán révbe ér, de nem így történt, mert a zuglóiak egyenlítettek. Tiszta szerencse, hogy a rutinos Márkus Bélának helyén volt a szíve, és egy időntúli hétméteres értékesítésével elérte, hogy a GKC gárdája örülhessen a feszült pillanatokban is bővelkedő összecsapás végén.

A Gödöllői KC férficsapata 11 ponttal, 435-508-as gólkülönbséggel a tabella 9. helyét foglalja el az NB II. Északi-csoportjában. Következik: Balassagyarmati Kábel SE – Gödöllői KC április 22., szombat 18 óra.


U20 (III. osztály B-csoport
): Gödöllői KC – Mogyoródi KSK 42-23 (21-11)
A GKC – Bartos Gábor által trenírozott – bajnoki címvédő juniorcsapata 32 ponttal, 640-356-os gólkülönbséggel az 1. pozíciót tudhatja a magáénak a csoport tabelláján.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online