Negyven éve hunyt el dr. Gábor Áron, sírja a máriabesnyői temetőben található
Tavaly december utolsó napjaiban volt 40 esztendeje, hogy a németországi Saarbrückenben elhunyt a máriabesnyői temetőben örök nyugalomra helyezett dr. Gábor Áron író (1911-1982). A kaposvári születésű, újságíróként is maradandót alkotott személyre Szlávik Jánosné (Zsóka) helytörténész írásával emlékezünk. Dr. Gábor Áron az ágyúöntő székely Gábor Áron öccsének, Imrének az unokája volt. Édesapja fiatal bíróként Kaposváron kapott állást, az író itt született. Apja nyugdíjazása után, 1920-ban Gödöllőn, pontosabban Máriabesnyőn vásárolt házat a Damjanich utca 19. szám alatt. A négyszobás háznak fából faragott tornáca és oromfala is volt, mint az erdélyi házaknak (alsó képen). Mára lebontották ezt a házat és újat építettek a helyére.
Gábor Áron elemi iskolai tanulmányait Kaposváron kezdte, majd Gödöllőn a Minorita Gimnáziumban folytatta. Jó eredménnyel végezte az iskoláit, rendszeresen sportolt: futballozott, teniszezett. Gyakran ministrált a máriabesnyői templomban.
Érettségi után, 1929-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult. Megnősült: Sostay Tekla Etel szobrászt vette feleségül. A második világháborúban haditudósítóként dolgozott, 1944. március 19-ig a budapesti 8 Órai Újság és A Reggel munkatársa volt. 1941-ben a szovjet fronton szolgált és megírta Túl a Sztálin vonalon című könyvét.
Pacifista érzelmeit jelzi az a tevékenysége is, hogy 1944-ben zsidókat bújtatott gödöllői házában. Mivel a szülők halála után a gödöllői házban Gábor Áron egyik nővére, Lívia maradt, az ő gondjaira bízta a zsidóüldözések idején – például – Fleischmann Évát és fiát is (1971-ben Rió de Janeiróban találkozott velük újra).
A debreceni ideiglenes kormánynak 1944-ben felajánlotta szolgálatait. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök kinevezte a Magyar Vöröskereszt főtitkárává. Ebben a minőségében 1945 júliusában vöröskeresztes delegációt vezetett a magyarországi és romániai hadifogoly-táborokba. A tapasztalatairól írt tanulmánya miatt szovjetellenesség vádjával a szovjet katonai bíróság halálra ítélte, de a Legfelsőbb Szovjet Bíróság 5 évi kényszermunkára és életfogytiglani száműzetésre változtatta az ítéletet. Szibériába szállították, ahol 5 évet töltött büntetőlágerben. Ezután egy bizonyos körzetben szabadon mozoghatott, de a kijelölt területet nem hagyhatta el. Fogsága alatt az utána érdeklődőknek olyan értesítést küldtek, hogy ő már nincs az élők sorában.
Gábor Áron alkalmazkodott a szibériai élethez, testi erejének, szívósságának köszönhetően túlélte a kínkeserves és nehéz megpróbáltatásokkal járó tizenöt évet, és Szibériában házasságot kötött egy orosz özvegyasszonnyal, Valentyina Mihajlovnával. Kiváló fizikai munkájáért még szovjet kitüntetésben is részesült. Valószínűleg ezzel érdemelte ki, hogy – orosz feleséggel az oldalán – 1960-ban végre hazatérhetett Magyarországra. A politikai vezetés bízott benne, hogy az író a megkövetelt és elvárt „javulása“ révén a szovjet-magyar kapcsolatok értékes propagandistájává válik.
Kapott egy lakótelepi lakást a fővárosban és állást az Ország-Világ című képes hetilapnál. Gábor Áron azonban a szovjet valóságot, a szovjet embereket még akkor sem akarta úgy ábrázolni, ahogy a propaganda szerette volna. Az orosz asszony három év múlva visszaköltözött a Szovjetunióba. Elváltak, majd Gábor Áron állása megszűnt a lapnál. Ezek után az Országos Erdészeti Főigazgatóságnál sajtófőnök lett, majd traktoros a visegrádi erdőgazdaságnál, de ott is fölmondtak neki.
Ekkor döntött úgy, hogy elhagyja az országot. Harmadik feleségével, Müller Emmyvel Nyugatra szöktek, Münchenben telepedtek le, politikai menedékjogot kaptak. Németországban írta meg regényeit, rendszeresen publikált az emigráns sajtó – Új Látóhatár, Irodalmi Újság, Kanadai Magyarság, Új Világ – hasábjain. Könyvei németül, angolul, spanyolul és portugálul is megjelentek.
Kezdetben egy gyárban raktári munkás volt, ez volt a fix állása, délelőtt fizikai munkásként dolgozott, délután írt. Műveiben (Az embertől keletre, Szögletes szabadság, Évszázados emberek, Ázsia peremén) példátlan érzékletességgel rajzolta meg a kommunista rendszer lélektani szerkezetét, és világított rá a szovjet társadalom gyógyíthatatlan fekélyeire. Valós célja azonban a polgári és a kommunista életszemlélet áthidalhatatlan és összebékíthetetlen ellentéteinek bemutatása volt hiteles és szánandó emberi sorsokon keresztül. Szibériai trilógiája a magyar olvasó számára érthetőbb, és ennél fogva talán megrázóbb élménybeszámoló, mint Szolzsenyicin Gulagja.
Sikeres felolvasó esteket tartott több külföldi országban (Ausztria, Svájc, Franciaország, Belgium, Svédország, Kanada, Amerikai Egyesület Államok). Kétszer járt Ausztráliában és Dél-Afrikában, ahol idegenbe szakadt magyarságunk életét tanulmányozta. 1974-ben Ázsia peremén címmel az ausztráliai magyarság életéről számolt be.
Akkoriban jelent meg Szolzsenyicin könyve a Gulagról, ez nagy konkurencia volt Gábor Áron számára. Egykori gödöllői iskolatársa, a San Franciscóban élő Bauer István segített neki könyvei terjesztésében. Szolzsenyicin művei iránt azonban nagyobb volt az érdeklődés, a nagy amerikai és német kiadók nem adták ki és nem terjesztették Gábor Áron könyveit.
1978-ban jelent meg a Túlélés című könyve, ami a Kádár-korszak értelmiségének szatirikus ábrázolása az 1960-1965 közötti időszakban. Gábor Áron számtalan külföldi magyar újság munkatársa volt, és írásai idegen nyelven is jelentek meg.
Magyarországra 1982-ben utazott újra. A gödöllői házban továbbra is nővére, Lívia lakott a családjával, az író csak nyaranta, vendégként járt itt. Nővére halála után, 1981-ig a sógora kezelte a házat, de halála után az írónak tulajdonosként döntenie kellett: mi legyen a ház további sorsa. Megrázó élmény volt, amikor 17 év után újra látta a szülői házat, de nagy tervei voltak: felújíttatja és hosszabb ideig tartózkodik majd itt. Erre azonban már nem került sor, mivel 1982.december 28-án, 71 éves korában meghalt. Sírja – aminek gondozását a Gödöllői Értékvédő Egyesület tagjai végzik – a máriabesnyői temetőben található.
Források: G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn • Bányai Tamás: Gondolatok Gábor Áron irodalmáról • Csóka Jenő: Emlékezés Gábor Áron halálának 10. évfordulóján (1993) • Gödöllői Szolgálat – Emlékezünk rovat (2009 szeptember) • Gábor Áron fotója Saáry Éva felvétele, Luganóban készült, 1971-ben (PIM tulajdona)
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|
2024. április 25., csütörtök, Márk
