Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Labdarúgás: hiába vezetett, pont nélkül távozott Nagykátáról a gödöllői tizenegy

2022-10-16 17:31:29

Két hét „kényszerpihenő” után az 5. helyezett Nagykáta otthonába látogatott Győri Zoltán csapata, amely sem október első napján, a Vác ellen, sem egy héttel később, a Dunavarsány ellen nem lépett pályára. Nem könnyítette a vendégek dolgát, hogy az elmúlt napokban edzőjük és nyolc játékosuk nélkül kellett készülniük, akiknek a Pest megyei válogatottal volt jelenésük Spanyolországban, az UEFA Régiók Kupája elnevezésű torna 7. csoportjának október 6-12. között lezajlott mérkőzésein (2. hely 4 ponttal).

Az erőviszonyok kölcsönös felmérésével telt első félórát követően Koziorowski Richárd harciassága révén az enyhe mezőnyfölényben játszó gödöllői formáció került előnybe. A vizitálók öröme azonban csupán nyolc percig tartott, mert a 45. percben a szerelésük színe miatt akár „fekete seregnek” is nevezhető vendéglátók kiegyenlítettek.
A második félidő első perceiben gödöllői oldalon hidegzuhanyként hatott, hogy a hazai társulat újra eredményes volt, amivel a maga javára fordította az állást. A pontszerzés, netán a még távolabbinak tűnő győzelem elérése érdekében nagyobb fordulatszámra kellett kapcsolni városunk tizenegyének, ami magában hordozta a – például, a 72. percben kapufával végződött – nagykátai kontratámadások lehetőségét. Miután a GSK próbálkozásait nem táplálta kellő átütőerő, a gólszerzési kísérletek kudarcba fulladtak, ezáltal bele kellett nyugodni, hogy 56 nap elteltével
Győri Zoltán együttese ismét vesztesen kényszerült elhagyni a játékteret.

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 9. forduló:                                                                         
Nagykáta SE-Ulviczky Kft. –
Gödöllői SK 2-1 (1-1)
Gödöllői gólszerző: Koziorowski Richárd.
Hét lejátszott mérkőzés alapján a Gödöllői SK csapata 15 ponttal, 16-5-ös gólkülönbséggel a tabella 3. helyén áll a Pest megyei I. osztályú bajnokságban. Következik: Gödöllői SK – Lasselsberger-Pereg SE október 22., szombat 14 óra, Szűcs Lajos sportcentrum.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online