Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllő első embere is tagja lett a polgármesteri „levelező tagozatnak”

2022-10-09 17:59:12

A napokban Gödöllő hollandiai testvérvárosában, Wageningenben tartózkodó és ott a település legrangosabbnak tekintett elismerő címét (ezüst érdemrend) kiérdemlő Gémesi György is aláírta azt az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett nyílt levelet, amit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere tett közzé közösségi oldalán.
Az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható, legfőbb lényegét tekintve a Nemzeti Energiacsúcs összehívását kezdeményező, illetve a magyar önkormányzatokat képviselő szervezetekkel kialakítandó párbeszédet sürgető levelet 18 település vezetője vállalta nevével az országban működő 3.178 helyi önkormányzat irányítója közül.


Mindeközben Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is levelet írt: ő Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökét szólította meg, hogy megkérje, változtasson az Európai Unió a szankciós politikán, valamint, hogy küldjék el a felzárkóztatási és helyreállítási alap forrásait Magyarországnak. A levelet elektronikus formában megkapta az összes magyarországi polgármester is, akiktől összefogást és a megfogalmazott kéréshez történő csatlakozást remél Szita Károly.

Frissítés! Október 10-én az Orbán Viktornak címzett nyílt levélre Gulyás Gergely, a miniszterelnökség vezetője válaszolt. A miniszter alább olvasható gondolataiból az élre kívánkozik, hogy az energiaválság idején a kormány a családok és a munkahelyek megvédésére helyezi a hangsúlyt és nem az önkormányzatokra, akiktől azt kéri, hogy a tehetősebbek járuljanak hozzá a rezsivédelmi alap forrásaihoz.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online