Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A nyertes pályázó legalább két évig szállíthatja buszaival a gödöllői utasokat

2022-10-08 10:54:12

Ahogy azt az elmúlt esztendőkben megszokhattuk, a gödöllői önkormányzat időről időre pályázatot ír ki a város közigazgatási területén zajló, menetrend szerinti autóbusz-közlekedés, mint közszolgáltatási feladat ellátásra. Ennek tartalmát szeptember 22-én fogadták el a képviselőtestület tagjai. A jogszabályi kötelezettség betartását az teszi szükségessé, hogy a Volánbusz Zrt-vel kötött, 2019 januárjától érvényben lévő szerződés 2022. december 31-én lejár.

Hogy lesz-e a mostani szolgáltatón kívül más, a feladat ellátására alkalmas jelentkező, egyelőre nem tudni. A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy – elsősorban az eszközállomány és a humán erőforrások megléte miatt – nincs valós veszélyben a Volánbusz Közlekedési Zrt. szerepvállalása a gödöllői tömegközlekedésben.
A leendő szolgáltatóval 2023. január 1-jétől 2024. december 31-ig terjedő időszakra szerződne a városvezetés, azzal az opcióval, hogy a kontraktus további – legfeljebb – egy évvel meghosszabbítható.

A Volánbusz Zrt. június 30-án elfogadott, a 2021-es évre vonatkozó elszámolásából az derült ki, hogy a gödöllői önkormányzatnak megközelítőleg 129 millió forintjába került a cég helyi járatainak üzemeltetése az elmúlt esztendőben. Az idei évre elfogadott városi költségvetésben módosított előirányzatként már csaknem 165,2 millió forint szerepel erre a célra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online