Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Miként oldható meg, hogy a hulladékszigetek ne illegális hulladéklerakóként működjenek Gödöllőn?

2022-09-22 09:33:15

Bő két és fél hónappal azt követően, hogy június utolsó napján Gémesi György rendkívüli testületi ülésen kért és kapott tájékoztatást a hulladékgazdálkodás helyi helyzetéről, szeptember 22-én ezzel a témakörrel kezdte tanácskozását a települést irányító grémium. A polgármester négy személyt várt vendégként a VÜSZI NKft. Dózsa György úti épületének második emeleti termébe: Vécsey László országgyűlési képviselőt, Juhász Istvánt, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnökét, Agatics Rolandot, a DTkH Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, valamint Feigli Ferencet, a Zöld Híd B.I.G.G. NKft. augusztus 10-én megválasztott ügyvezető igazgatóját.

A szóbeli előterjesztésként meghirdetett, újfent a hulladékgazdálkodás helyzetét taglaló napirend tárgyalására az invitált urak közül hárman jelentek meg, Vécsey László kimentette magát, miután Balatonalmádiban, kihelyezett frakcióülésen tartózkodott ebben az időpontban.

Gémesi György egy alapvető kérdéssel indította a napirend tárgyalását: elegendő-e az a pénz, amit a polgármester által „kukaholdingnak” nevezett, Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) juttat a tevékenység ellátására? A kérdés megválaszolását, mint utóbb kiderült, Vécsey Lászlótól várta volna a város első embere, ám a honatya távolléte miatt ez nem történhetett meg. Gémesi később magának válaszolt: úgy vélekedett, hogy tudomása szerint nem elegendő a feladatellátásra a pénz, majd hozzátette: az önkormányzat nem akar többet, csak annyit, hogy a szolgáltatás színvonala egyezzen meg a szerződésben vállaltakkal.

Ezt követően elsőként Juhász István kapott szót, aki – mások mellett – kifejtette, hogy a társulás alapvető feladata a szakmai munkavégzéshez szükséges keretek és feltételek biztosítása. Amit fontosnak tartott elvégezni, miután elnök lett, gyakorlatilag teljesült: kivezették a katasztrófavédelmet a rendszerből, valamint felszámolták azt, a mintegy 600 millió forintos hiányt, amivel az átvételkor a gazdasági társaság küszködött. Juhász István leszögezte: rendszerszintű problémát nem lát a helyi hulladékgazdálkodásban, ami komoly gondot okoz, az a munkaerőhiány.

Agatics Roland a nyári hónapokban Gödöllőn is tapasztalt, áldatlannak mondható állapotokkal kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy tavaly júliusban jogszabályváltozás miatt a DTkH NKft., mint az ország második legnagyobb hulladékgazdálkodási szolgáltatója átmeneti forráshiány okán likviditási problémákkal szembesült, amit tetőzött a munkaerőhiány. Elhangzott, hogy a hulladékszigetek problematikája nem csak Gödöllőt érinti a szolgáltatási területen, folyamatosak a panaszok, amikre próbálnak hatékony megoldást találni.

Feigli Ferenc megerősítette, hogy a rendszerszintű problémák megszűntek, ami nem azt jelenti, hogy ne lenne orvoslásra váró probléma. Sok esetben fordul elő és rontja a látványt, hogy a hulladékszigetekre termelési hulladék kerül olyan vállalkozásoktól, akikkel nincs szerződése a szolgáltatónak, ezért a járatok nem szállítják el. Gödöllőn 11 olyan hulladéksziget van, ahol időszakonként kritikus a helyzet. Az ügyvezető igazgató nézete szerint, amíg a hulladékszigetek léteznek, folyamatosan fennáll a veszélye annak, hogy egyfajta illegális hulladéklerakóként működnek. Az áldatlan állapotok felszámolását csak kezdeményezni és támogatni tudják, igazán hatékony megoldás ugyanis egyelőre nincs, a folyamatos közös gondolkodás és együttműködés azonban fontos.

Bárdy Péter alpolgármester – a mindennapi negatív tapasztalatokra hivatkozva – nem tudott azonosulni azzal a kijelentéssel, hogy a rendszerszintű problémák megszűntek. Egyben arra biztatott, hogy aki szemétszállítási rendellenességet tapasztal, jelezze.

Az elhangzott felvetésekre Agatics Roland reagált. Hangsúlyozta, hogy a közterületekről csak azokat a hulladékokat takarítják el, amikre szerződésük van. A veszélyes hulladék nem ilyen. A felelősség alól nem kívánnak kibújni, de azt is tudni kell, hogy nincs olyan (köz)szolgáltatás, amit panasz nélkül el lehet végezni. Állnak a lakosság rendelkezésére és partnerek az önkormányzatokkal történő együttműködésben, közös gondolkodásban.

Juhász István zárszóként elmondta, hogy fontos a korrekt szemléletformálás, de annak kell igazán örülni, hogy napjainkban már nem a szemétszállítási szolgáltatás alapjainak problémáiról kell beszélni, hanem csupán egy-egy szegmens hiányosságairól.

Rendre visszatérő látvány a gödöllői hulladékgyűjtő szigeteken. Hiába számolják fel az áldatlan állapotokat, idővel folytatódhat a szélmalomharc…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online