Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Júliustól emelkednek a közterület-használati díjak Gödöllőn

2022-06-29 17:38:05

Az elmúlt esztendő májusában a polgármester saját hatáskörében változtatott a közterület használatot szabályozó helyi rendeleten, mert a NAV állásfoglalása alapján tavaly januártól – miután közhatalmi és nem gazdasági tevékenységről van szó – nem terhel(het)i általános forgalmi adó a tarifákat.
Ezt leszámítva, évek óta nem nyúlt a közterület használati-díjakhoz a gödöllői önkormányzat. Tavaly november 29-én viszont megtette, és azt tervezték, hogy a tarifarendszer januártól hatályba léphet. Tévedtek, a törvényi előírások ugyanis a hat hónappal meghosszabbított moratóriummal meggátolták ezt.

A 2022. július 1-jétől alkalmazandó díjak listája ide kattintva érhető el. Az emelés nagyságrendje nem éri el az eltörölt 27%-os ÁFA mértékét, de van olyan tétel, ahol megközelíti a 20 százalékot.

Más vonatkozásban is módosult a helyi jogszabály. A fakivágásra vonatkozó rész azzal egészült ki, hogy a közterületen lévő fás szárú növények kivágására vonatkozó szabályokat azon, közforgalom részére megnyitott, illetve közforgalom elől elzárt útként vagy magánútként nyilvántartott, vagy egyéb besorolású ingatlanok esetében is alkalmazni kell, amik lakóingatlan rendeltetésszerű használatára (megközelítés, parkolás, közműellátás) közvetlenül szolgálnak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online