Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hasznos tanácsok a méhpempő fogyasztásához

2022-05-16 11:53:06

Mielőtt méhpempőt vásárolunk, két fontos dologról érdemes informálódnunk vele kapcsolatban. Az egyik a méhpempő helyes tárolása, a másik pedig a méhpempő megfelelő adagolása.

A méhpempő tárolása
Kétféle tárolási módja van a méhpempőnek, az egyik a hűtőszekrényben, 5 Celsius-fok alatti hőmérsékleten, a másik a fagyasztóban történő tárolás.

Míg a hűtőben történő tárolásnak megvan az az előnye, hogy kényelmesebb a használata, hiszen a hűtőből kivéve azonnal kanalazható, hátránya, hogy ebben az állapotában jobban érződik a kissé kellemetlen, markáns íze.

Ellentétben a fagyasztóban történő tárolással, ami kicsit macerásabb ugyan, de nagy előnye, hogy fagyott állapotban kevésbé érződik a méhpempő jellegzetes íze.

A méhpempő adagolása
A méhpempő ajánlott napi adagja mindössze néhány gramm, azaz egy 100 grammos kiszerelés nagyjából egy hónapra elegendő mennyiség egy felnőtt ember számára.

Nem könnyű ezt a csekély mennyiséget pontosan kiporciózni, de ha a méhpempő beszerzésére a Bodó Méhészetet választjuk, a vásárlás mellé kapott műanyag kiskanál a segítségünkre lesz ebben. Töltsük csapottan az egyharmadáig a kanalat, és így megkapjuk az ajánlott napi adagot.
Aggodalomra azonban akkor sincs ok, ha nem sikerül eltalálni a helyes mennyiséget, mert a méhpempőt nem lehet túladagolni.

Viszont ha szeretnénk leellenőrizni, hogy nagyjából a megfelelő adagot fogyasztjuk-e belőle, akkor 10 nap elteltével nézzük meg, hogy mennyi van még a 100 grammos üvegben. Ha körülbelül az egyharmada fogyott el a méhpempőnek, akkor sikerült jól belőnünk az adagokat. Ha azt tapasztaljuk, hogy kevesebb fogyott belőle, mint az egyharmada, akkor növeljük a mennyiséget, ha pedig úgy ítéljük meg, hogy egyharmadnál több fogyott, akkor pedig csökkentenünk kell a napi adagot.


Tanácsok a méhpempő fogyasztásához

Hűtőben történő tárolás esetén a méhpempő azonnal fogyasztható. Ébredés után a hűtőszekrényből kivéve kanalazzuk ki a megfelelő adagot, és még azelőtt fogyasszuk el, mielőtt bármit ettünk vagy ittunk volna aznap.

Fontos, hogy ne nyeljük le egyből, hanem kb. 1-3 percig tartsuk a szánkban, forgassuk vagy helyezzük a nyelvünk alá. Ez nem kellemes a méhpempő jellegzetes íze miatt, de hasznos. Fogyasztása után legalább 30-40 percig ne együnk és ne igyunk semmit.

Ha fagyasztóban tároljuk, akkor célszerű felkelést követően egyből elővenni, hogy egy kicsit fel tudjon olvadni. Vegyük le az üvegről a kupakot, majd 5-10 perc elteltével már felenged annyira, hogy a széléről ki tudjuk nyerni a reggeli adagot, ezt követően pedig tegyük vissza az üveget a fagyasztóba.
Ez a módszer ugyan kissé macerásabb, de cserébe kevésbé érződik a méhpempő kellemetlen íze.

Mindkét tárolási és fogyasztási mód egyformán megfelelő, igazából csak rajtunk múlik, hogy melyiket preferáljuk. Egy dolgot azonban tartsunk szem előtt, mégpedig azt, hogy nagyon fontos a rendszeresség a méhpempő fogyasztásában. (x)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online