Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kézilabda: négygólos vereséggel távozott az ezüstérmes Budakalász Gödöllőről

2022-05-01 19:39:01

NB II. Északi-csoport, 20. forduló:
Gödöllői KC – Budakalászi SC 35-31
(21-15)

A fair play írott és íratlan szabályai szerint nem igazán illik összeesküvés elméleteket gyártani, de nem árt megjegyezni, hogy a vendég, bajnoki címre esélytelen budakalásziak biztosnak tekinthető ezüstérmesként érkezetek Gödöllőre, így számukra elsősorban a presztízs megtartása jelentett némi tétet. Mindeközben városunk elmúlt két fordulóban diadalmaskodó együttesének azon kellett fáradoznia, hogy megszilárdítsa pozícióját a tabella középmezőnyében.

Már az első félidőben kiütközött, hogy ezen az összecsapáson a hazaiak akarata érvényesül, hiszen Bartos Gábor alakulata – a 30 perc alatt nyolcszor eredményes Márkus Béla vezérletével – fokozatosan hizlalta előnyét, ami a fordulásig hatgólosra duzzadt.
A térfélcsere után bő 20 percig nem forgott különösebb veszélyben a házigazdák magabiztos vezetése (30-23). Ezt követően azonban váratlan gólcsend lett úrrá a gödöllői legénységen, amit a budakalásziak kihasználtak, és két gólra megközelítették a vendéglátókat. Szerencsére, hatott Bartos mester időkérése, így a lefújáskor a hazai gárda örülhetett.

A Gödöllői KC férficsapata 16 ponttal, 608-617-es gólkülönbséggel a 8. helyen áll az NB II. Északi-csoportjának tabelláján. Következik: Gödöllői KC – Fenstherm Future Füzesabony május 15., vasárnap 18 óra (ifi: 16 óra), Hajós iskola tornacsarnoka.



Ifjúságiak (III. osztály B-csoport
): Gödöllői KC – Solymár 47-21 (25-12)
A GKC ifjúsági csapata 36 ponttal, 709-449-es gólkülönbséggel 2. a csoport tabelláján.
Serdülők (II. osztály Keleti-csoport):
Tisza Volán SC – Gödöllői KC 19-33 (10-16)
A Mácsár Gyula irányításával készülő serdülők száz százalékos mutatóval, 40 ponttal, 739-433-as gólkülönbséggel az 1. helyen állnak, és egyetlen pontra kerültek a bajnoki cím megszerzésétől.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online