Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda NB I. Liga: eltékozolt meccslabdáival a felsőházba emelte a Budaörsöt a Gödöllő

2022-03-06 22:43:28

NB I. Liga, alapszakasz, 14. forduló:
Budaörsi DSE-Emericus – Gödöllői RC 3-2
(-23, -25, 16, 25, 11)

Az alapszakasz utolsó mérkőzése csupán a hazai gárda számára bírt jelentőséggel. Miután a budaörsiek ismerték a legjobb négy közé jutásra (felsőház) esélyes rivális veszprémiek eredményét, tudták, hogy akár már az egyetlen pontot érő 3-2-es vereséggel is ők lehetnek ott az NB I. Liga érmeinek sorsáról is döntő rájátszásban.

Ehhez képes az erősen tartalékos felállásban pályára lépett gödöllői lányok az első két szettben kifejezette felszabadultan terelték a játékszert, és a második játszma közepén nyújtott teljesítményük – volt, hogy 9 ponttal elhúztak – alapján az is benne volt a pakliban, hogy három felvonásban elintézik riválisukat.
Nem így történt, mert a nyitások fogadásával helyenként jócskán hadilábon álló vendégek a harmadik szettre elbizonytalanodtak, majd a negyedikre újra feltámadtak. Olyannyira, hogy hat mérkőzéslabdájuk is volt, ám ezeket eltékozolták, így a budaörsieknek hatalmas segítséget nyújtottak céljuk, a felsőházi tagság elérésében. A döntő játszma inkább a presztízsről szólt, amit a tehertől megszabadult hazaiak nyertek. Viszont az összecsapás krónikájához tartozik, hogy a meccs legeredményesebb játékosa a gödöllői Császár Norina lett, aki 36 pontot termelt.

A Gödöllői RC csapata 29 ponttal, 34-16-os szett- és 1.136-916-os pontaránnyal a 3. helyen végzett az alapszakasz-tabellán, ami azt jelenti, hogy 1 ponttal kezdi a hatmérkőzéses rájátszást, aminek összecsapásait március 20-a és május 8-a között játsszák le az érintett csapatok (TFSE, MÁV Előre, Gödöllő, Budaörs).
Az aktuális mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online