Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lezárták a gödöllői rendőrök a nyomozást az erőszakos pénzszerző ügyében

2022-02-03 09:57:49

Ahogy arról korábban hírportálunk is beszámolt, a rendőrök hat órán belül azonosították azt a férfit, aki 2020. október 27-én 17 óra 50 perc körül késsel fenyegetve követelte a bevételt egy bagi trafikban. A nő „Ne szórakozzon!” felkiáltással nem adta, mire a támadó – fenyegetését nyomatékosítva – a plexi alatt benyúlt és a pultot ütötte kése nyelével, majd áldozata felé szegezve erősködött tovább. Az alkalmazott ellenállt, továbbra sem adott át pénzt.
Akkor ijedt meg igazán, amikor a férfi kése pengéjét már a pultba döfködte, ekkor indult az üzlet hátsó kijárata felé. A támadó próbálta megakadályozni, dulakodtak, végül a nő ki tudott menekülni a boltból és segítséget kért. A késes férfi közben benyúlt a kasszába, kimarkolta a bevétel egy részét, majd elmenekült. Az alkalmazott nem sérült meg a támadásban, a kárérték 340 ezer forint volt.

A rendőrök hat órával később már tudták kiért kell indulniuk. A férfit elfogták, elszámoltatták, beismerte a bűncselekmény elkövetését. Lakásán a rabolt pénz maradékát, 89.500 forintot megtalálták, a többiből – állítása szerint – felhalmozott adósságait rendezte.

Az azóta is letartóztatásban lévő férfi ellen a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek. Forrás: police.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online