Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Sportlövészet: egyéniben bronz-, csapatban aranyérmet nyert Klenczner Márton Szerbiában

2021-11-15 11:38:26

November második hétvégéjén a magyar utánpótlás válogatott tagjai a szerbiai Smederevoban vettek részt egy nagyon várt, 10 ország sportlövőinek részvételével lezajlott nemzetközi viadalon. A szerb rendezők és a versenyt szponzoráló Walther fegyvergyár igyekezett méltó módon pótolni a fiatal sportlövők legnagyobb közép-európai találkozóját az Olimpiai Reménységek Versenyét, amely sajnos idén is elmaradt a súlyosbodó Covid járványhelyzet miatt. A főnyeremény mind a puskásoknál, mind a pisztolyosoknál egy-egy nagyértékű verseny légpuska és légpisztoly volt.

A gyors változások miatt a MATE-GEAC sportlövő szakosztályát egyedül a 19 éves, a képen balról a második Klenczner Márton képviselte: tegyük hozzá, nagy sikerrel.
Marci a férfi légpuskások 10 méteres számában a november 13-i alapversenyben, majd az egy nappal későbbi döntőben – 619,7 körös eredménnyel – egyaránt a harmadik helyen végzett. Miután az aranyérmet honfitársa, Hammerl Soma (képen jobbra) szerezte meg, kézenfekvő volt, hogy a Hammerl Soma, Klenczner Márton, Rácz Áron alkotta magyar trió 1866,1 körös összteljesítménnyel az élen zárta a rangos viadalt – tájékoztatta hírportálunkat Szucsák Mátyás szakosztályvezető.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online