Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Jótékonyság vadászat: elismerő oklevelet érdemelt ki a gödöllői kastély

2021-10-30 10:05:39

Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. 2019 óta szervez jótékonysági vadászatokat, minden év december 27-én. A befolyó adományokból hiánypótló orvosi eszközök beszerzését támogatják.

Október 26-án a Gödöllői Királyi Kastélyban ünnepélyes keretek között adták át az elismerő okleveleket azoknak, akik munkájukkal és adományaikkal átlagon felül segítették a jótékonysági vadászat sikerességét. Idén a Gödöllői Királyi Kastély is bekerült a díjazottak táborába. Az elismerő oklevelet a kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója, dr. Ujváry Tamás vette át (képen középen).
- Külön megtiszteltetés, hogy nem csak házigazdaként köszönthettük az Országos Jótékonysági Vadászat képviselőit, hanem elismerő oklevélben is részesültünk – emelte ki díj kapcsán Ujváry Tamás.


A jótékonysági vadászat ötlete Fejes László sportvadásztól (képen balra) származik, aki a szervezet ügyvezetője. Magánemberként, ikertestvérével, Fejes Endrével közösen támogatták a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekosztályát, azonban a lehetőségeit meghaladó volumenű támogatáshoz szerette volna hozzájuttatni az intézményt. Ekkor született meg a jótékonysági vadászat megszervezésének gondolata. Az összefogás – ami azóta országos és nemzetközi szintre nőtte ki magát – célja, hogy a vadászok és a támogatók adományaiból hiánypótló orvosi eszközöket szerezzenek be, elősegítve a beteg gyermekek gyógyulását. A kép jobb oldalán Németh Attila, a Világjáró Vadászok elnöke látható

A Gödöllői Királyi Kastély mindig nagy hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalására, ezért örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, ami a beteg gyermekek gyógyulását és megfelelő körülmények közötti kezelésüket támogatja.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online