Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Amit érdemes tudni a párátlanításról

2021-08-16 10:10:03

Ahogyan a túlságosan száraz, úgy a nedves levegő is gondokat okozhat hosszú távon. Megjelenhet miatta a penész, a könyvek károsodhatnak, illetve a vakolatot felpúposítja a lecsapódó pára.

A magas páratartalom hátránya

A párás levegő legalapvetőbb és legnagyobb kellemetlenséget okozó hatása a penészfoltok megjelenése. Akik erre érzékenyek, azoknál a spórák asztmás, illetve allergiás tüneteket okozhatnak, míg a gomba maga kárt tehet bármiben, ami fából vagy éppen papírból készült.

Természetesen, az igazán szélsőséges eseteket könnyű elkerülni, de egy-egy penészgomba-kolónia a sarkokban megbújva is gondot okozhat. Azonban nem ez az egyetlen hátránya a nedves levegőnek.

A könyvek, különösen a régi, antik példányok, könnyedén megszívják magukat nedvességgel. Ha pedig huzamosabb ideig ilyen körülményeknek vannak kitéve, akár maradandó károk keletkezhetnek, például a lapok hullámosodásával.

A felpúposodott vakolat is olyasmi, amit önkéntelenül is egy beázott helyiséggel hozunk összefüggésbe. Ez nem véletlen, nagyobb nedvesség vagy lecsapódó pára hatására a vakolat ténylegesen károsodhat.


A megfelelő páratartalommal kapcsolatos nehézségek

A páratartalom nem egy olyan paraméter, amiről ösztönösen tudjuk, hogy mi a megfelelő. Amellett, hogy rendkívül nehéz meghatározni az ideális értéket, a méréséhez is speciális eszközre van szükségünk. Emellett nehéz azt is elérni, hogy minden helyiségben egyforma legyen, hiszen apró különbségek is nagyban befolyásolhatják azt.

Hagyományosan, az épületek feltalálása óta szellőztetéssel igyekszünk megoldani ezt a problémát is. Ez akkor működhet, ha valamilyen ideiglenes okból, például, fürdés után emelkedik meg a páratartalom, mivel a levegőt hamar a kintivel elegyítve egy szintre hozhatjuk a nedvességet.

Azonban ahol folyamatosan fennáll a nedves levegő jelensége, és akár a kinti páratartalom is túl magas, ott más megoldás után kell nézni. Hiába hagyunk nyitva például mindent egy beázott borospince esetében, az nem fog kiszáradni azelőtt, hogy károkat okozna a nedvesség.

Párátlanító berendezések

Pontosan ezeknek a problémáknak a megoldására találták ki a különféle Trotec – LPV páramentesítőket. Ezek az eszközök biztosítanak egy rendkívül egyszerű és kényelmes módot arra, hogy a kívánt páratartalmat elérjük.

A készülékek számos méretben kaphatók, tehát minden helyiségre nézve találhatsz olyat, aminek megfelelő a kapacitása. Használhatod őket a lakás levegőjének szinten tartására, vagy éppen egy vészhelyzet elhárítására. Így van, a párátlanítók olyan esetekben is kiváló segítséget nyújtanak, amikor egy beázott szoba vagy épület kiszárítása a cél.

Drasztikusan lecsökkentik a penészesedés esélyét, valamint megakadályozzák, hogy a nedvesség kárt tegyen a bútorokban, könyvekben vagy éppen a vakolatban. Vízközeli és esős területeken, illetve ott, ahol a szellőztetés nincs rendesen biztosítva, ezek a párátlanítók elengedhetetlen kellékek. (x)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online