Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői atlétalányt is támogat idén a MOL Alapítvány

2021-07-20 10:03:39

Hetvenhét tehetséges fiatal sportolót, összesen 25 millió forint értékben díjazott a MOL Alapítvány idén. A Pest megyei sportolók népes táborából – mások mellett – Kriszt Sarolta, a Gödöllői EAC atlétája nyert el útiköltség-térítésre, eszközvásárlásra, vagy egyéb, sportoláshoz köthető költségekre felhasználható támogatást.


A 15 éves Saci a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) versenyrendszerébe újonc (U14) korosztályban kapcsolódott be, a 2020/2021-es idényben pedig már a serdülők (U16) között indult. Mindvégig több szakágban versenyzett. Célja, hogy élsportoló legyen. 2019-ben, az U14 (újonc) korosztály tagjaként 4 országos bajnoki címet (távolugrás, gátfutás, váltófutás és többpróba) szerzett fedett pályán. A négypróbában minden idők legmagasabb pontszámával lett első.
Lengyelországban a gyermek válogatott tagjaként szerepelt és ezüstérmet nyert távolugrásban. A 2019. évi ranglistát az első helyen zárta az év végén 100 méteres síkfutásban, 300 méteres síkfutásban és távolugrásban, míg másodikként 80 méter gáton és 80 méteres síkfutásban, harmadik helyen pedig 60 méteren és gerelyhajításban. A 2020/2021-es évadban, első éves serdülőként (U16), mind fedett pályán, mind szabadtéren megnyerte az összetett országos bajnokságot, úgy, hogy ötpróbában mind az öt számban a legjobb eredményt érte el.
A pályázati időszak végére szeretnék eldönteni edzőjével, Körmendy Katalinnal, hogy mely szám(ok)ban célozzák meg a korosztályos európai- és világversenyekre történő kijutást – olvasható a MOL Alapítvány tájékoztatójában.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online