Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Győri Zoltán váltja Hevesi Tamást a gödöllői focicsapat vezetőedzői posztján

2021-06-22 16:04:20

Néhány nappal azt követően, hogy véget ért a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2020/2021-es idénye, bejelentették, hogy a tavaly nyár elején szerződtetett Hevesi Tamás (jobbra) távozik az 5. helyen végzett Gödöllői SK csapatának vezetőedzői posztjáról.

A mindent egybevetve sikeres bajnoki szezont (13 győzelem, 6 döntetlen, 9 vereség, 46-33-as gólkülönbség, 45 pont) maga mögött hagyott tréner és a klubvezetés az egyéves közös munka értékelése és a jövőre vonatkozó elképzelések mérlegelése után határoztak arról, hogy Hevesi Tamás kérésére különválnak útjaik.


Rózsavölgyi Sándor szakosztályvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy a korábbi élvonalbeli focista, a 45 éves Győri Zoltán (balra) személyében megtalálták a Gödöllői SK új trénerét. A Hatvanban élő szakember az elmúlt bajnoki szezonban a Nógrád megyei I. osztályú pontvadászatban 6. helyen végzett Héhalom együttesének szakmai munkáját irányította. A két fél közötti megállapodás egy évre szól, de kölcsönös egyetértés esetén meghosszabbítható.
Azt is megtudtuk, hogy a játékoskeretben nem terveznek számottevő változást, egyelőre néhány fiatal szerződtetésén gondolkodnak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online