Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hoppá! Gémesi forgalomképtelen törzsvagyonba sorolta a gödöllői önkormányzat bérlakásait

2021-05-22 10:42:39

Gémesi György – saját feladat- és hatáskörében eljárva – húzott egyet, és módosította a Gödöllő város nemzeti vagyonáról szóló önkormányzati rendeletet. A május 21-én nyilvánosságra hozott határozat szerint a polgármester forgalomképtelen törzsvagyonba sorolta az önkormányzati tulajdonú lakóingatlanokat.

A vagyonelemek körét 19 darab szociális pályázat útján hasznosítható, 43 darab költségelvű lakbérű, pályázat útján hasznosítható (valamennyi Deák téri lakás), valamint 54 darab piaci alapú lakbérű, pályázat útján hasznosítható bérlakás alkotja, összesen 116.

A döntésből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy Gémesi ezzel a jogi eszközzel fejezte ki nemtetszését a lakástörvény tervezett módosításával kapcsolatosan. Településünk első embere arra a törvényi kiskapura alapozta húzását, miszerint: a Nemzeti Vagyonról szóló törvény meghatározza az önkormányzati vagyonnak azt a körét, ami a kötelező feladatok ellátásához szükséges. Ebbe a körbe tartoznak a lakóingatlanok, azok jellegétől függetlenül, amik a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó önkormányzati feladatok ellátásához elengedhetetlenek. Mivel a lakóingatlanok megőrzése kiemelkedően fontos a felelős gazdálkodás és a kötelező önkormányzati feladatok ellátása szempontjából is, a törvényi felhatalmazás lehetőséget biztosít az önkormányzati lakóingatlanok (bérlakások) forgalomképtelen törzsvagyonba sorolására.

Hogy a lakástörvény módosításával szembemenő polgármesteri döntés meddig marad érvényben, egyelőre bizonytalan. Csupán az vehető tutira, hogy a magyar törvényhozás házában van akkora többség, amely – ha szükségesnek látja – megtalálja a módját a „kiskapu” bezárásának.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online