Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Csillagjegyek drágakövei

2021-04-24 14:59:05

Közismert tény, hogy bizonyos drágakövek hatással vannak viselőjére. Fokozottan igaz ez akkor, ha hiszünk a kövek erejében.

Három karakteres csillagjegyet vizsgálunk meg most közelebbről, és megnézzük, hogy az alap mentalitásukhoz melyik drágakő illik igazán, mivel lehet finomítani, tompítani egyes tulajdonságokon általa.

Ha ajándékba szánsz drágaköves ékszert, nem árt figyelembe venni, hogy az illető milyen jegyben született, így méginkább a természetéhez illő meglepetésben lesz része.

Kos (március 21. – április 20.)
A kos tüzes természetéhez a rubin vörös illik leginkább. Heves és indulatos, ennek a tűzről pattant természetnek szüksége van a megnyugvásra, a harmóniára, hogy rendet tudjon teremteni a fejében uralkodó zűrzavarban. A vörös rubin mellett a gyémánt a másik hozzá legközelebb álló drágakő. Mások és önmaga iránti állandó kritikus jellemét fékezi a gyémánt, ám nem szabad túlzásba vinni, mert hamar ellentétbe csap át. A kos nem szereti a korlátokat maga körül, számára minden vonzó, amivel áttörheti azokat. Izgalmas jelleme van, de indulatait meg kell tanulnia (drágakövekkel vagy anélkül) kordában tartani.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Az oroszlán a legdominánsabb jellem valamennyi csillagjegy közül. Nincs ám könnyű dolguk az oroszlán jegy szülötteinek, erős és akaratos személyiségek, ráadásul túlzott önbizalom is jellemzi őket. Nem könnyű kordában tartani ezt a jellemet, és csakúgy, mint a kos jegy szülöttei, az oroszlánok is szeretik gyakran feszegetni a határokat. Az önkritika gyakorlása ráfér az oroszlánra, amiben a tigrisszem ásvány a segítségére lesz. A barnás árnyalatban úszó tigrisszem a nyugtató energia az idegrendszerre gyakorol pozitív hatást, ami igen jól jön e jegyben születetteknek. Viseljenek hát bátran tigrisszemből készült ékszereket, vagy legyen náluk ilyen ásvány. Segít abban is, hogy közelebb kerüljön a feladat legyőzéséhez.

A mindennapi stresszkezelés nem csak az oroszlánokra fér rá, de tény, hogy rájuk különösen jellemző és szükségük is van különféle stresszlevezető technikákra. Egyik ilyen módszer lehet a maguknál hordott ásvány is.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Ha valaki igazán előítéletes, akkor az a szűz. Gyakran cinikus másokkal szemben, és ezzel a jellemvonással bizony bántó is tud lenni a körülötte lévő emberek számára. Szerencsére, a cinizmusra is van megoldás, mégpedig a borostyánkő (képen) az, ami némi empátiával látja el a szüzeket, így tompítja az érces hozzászólásokat és bántó szavakat.

A zafír kitartást és harmóniát biztosít a sokszor önmagával is diszharmóniában élő szűz számára, és segít a kritikus jellem leküzdésében is.

Ékszerbe zárva a drágakövek észrevétlenül irányíthatják jellemünket és formálhatnak pozitív irányba bennünket.

Az Ékszerkirály webáruház számtalan terméke közül Te is biztosan találsz olyan darabokat, amiket előszeretettel viselsz. (x)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online