Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda: meccslabdákat hárítva nyerte a rájátszás első ütközetét a gödöllői hatos

2021-03-19 21:26:47

NB I. Liga, rájátszás, Extraliga kvalifikáló kör, 1. forduló:
Gödöllői RC –
TFSE 3-2 (-26, -23, 20, 18, 16)

Március 19-én elkezdődött az NB I. Liga rájátszása, amit Extraliga kvalifikáló körnek is nevezhetünk, hiszen a három körmérkőzéses torna összesítése utáni első helyezett feljut az ország legjobb 8 csapatát tömörítő hazai elitbe.

Az első tornát az alapszakaszban 3. helyen végzett gödöllőiek rendezik meg, ideiglenes, újpesti otthonukban, zárt kapuk mögött. Szalay Attila együttesének riválisa a TFSE alakulata volt, amely ellen az alapszakasz során kétszer is 3-2 arányban nyert városunk hatosa.

Ezúttal is, ráadásul, nem akármilyen izgalmak közepette. Az első játszma kezdetén arra lehetett számítani, hogy a gödöllői lányok villámrajtot vesznek, ám nem kellően becsülték meg előnyüket, és két játszmalabdáról sikerült elveszíteni a játékrészt. A második felvonás ugyancsak két pont különbséggel lett a fővárosiaké, akik ezzel közel kerültek a végső győzelemhez.
Szerencsére, városunk hatosának tagjai nem nyugodtak bele a kudarcba: a harmadik és a negyedik felvonásban viszonylag könnyedén múlták felül a TFSE csapatát, majd a döntő szettben – meccslabdákat is hárítva – némi túlóra után pontot tettek a kiélezett csatára.  

A Gödöllői RC csapata 2 ponttal, 3-2-es szett- és 117-107-es pontaránnyal az 1. helyen áll a rájátszás minitabelláján. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető. Következik: Gödöllői RC – Székesfehérvári MÁV Előre-Bericap március 21., vasárnap 19 óra, Tungsram-csarnok (Budapest, Megyeri út). ZÁRTKAPUS!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online