Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői cég is kapott kormányzati támogatást panzióépítésre

2021-03-10 16:34:19

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával – közölte március 8-án Varga Mihály az MTI-vel.

A pénzügyminiszter elmondta: döntöttek a panzió- és szállodafejlesztési pályázatokról, így nyolc új panzió építése kezdődik meg és kilenc szállodában indulnak fejlesztések. Felsorolása szerint a beruházások Bugyi, Csomád, Dabas, Gödöllő (a nyertes pályázó, a Damjanich utcai székhelyű NO ROAMING Telekommunikációs Kft. közel 146 millió forintos dotációt kap), Herceghalom, Péteri, Vasad, Vecsés, Verőce, Visegrád és Zsámbék településeken valósulnak meg.
A tárcavezető kiemelte, hogy a turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat döntött Magyarországon, a koronavírus-járvány azonban súlyosan érintette az ágazatot. Ezért a kormány számos intézkedéssel segíti az itt működő vállalkozásokat.


Amint azt a cég illetékese érdeklődésünkre elmondta: a gödöllői panzió a Városmajor utcában, a bíróság épülete melletti, jelenleg üres telken (képen) épül meg, a terv szerint legkésőbb 2023 tavaszáig. Méretét tekintve nem lesz túl nagy, 6 darab 2 ágyas, de igény esetén összenyitható szoba várja majd a vendégeket. Forrás: pestmegye.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online