Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda: kétszettes hátrányból fordított és nyert a gödöllői hatos

2021-02-06 19:16:52

NB I. Liga, alapszakasz, 10. forduló:
Gödöllői RC – TFSE 3-2
(-22, -23, 17, 17, 12)

A január utolsó napján a Székesfehérvári MÁV Előre gárdonyi otthonában elszenvedett 3-0 arányú vereséget követően, február 6-án ismét komoly feladat várt Szalay Attila csapatára. A gödöllői lányok ezúttal a TFSE elleni, elvileg november végére kiírt mérkőzésüket pótolták az újpesti Tungsram-csarnokban, abban a tudatban, hogy – elsősorban hárompontos – sikerükkel nagy lépést tesznek az NB I. Liga felsőházi rájátszása felé.

A rangadó első játszmájának menete egy ideig a vendégek szája íze szerint alakult, 18-17-nél azonban felcsillant a remény a gödöllőiek előtt, hogy sikerül behúzni a szettet, de jöttek a bosszantó hibák, és a TF-esek jutottak részelőnyhöz. A második felvonásban sem igazán szakadtak el egymástól a riválisok, és 23-23-nál a Szalay-csapat tagjainak kezében volt, hogy szettlabdához jussnak, ám nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel, majd egy elméretezett ütés a vendégeket segítette az újabb játszmagyőzelemhez.

Miután a harmadik felvonás elején a TF-esek csak lézengtek a pályán, a gödöllői lányok lehetőséget kaptak, hogy megkezdjék a felzárkózást, mi több, emelték a tétet, és – elszántságuknak is köszönhetően – a negyedik játszmában kiharcolták az egyenlítést. A döntő szettben már a fáradtság is érződött a csapatok teljesítményén, a rontások és bravúros megoldások váltogatták egymást. Az adok-kapokból végül a 8-12-es hátrány után ellenfelüknek pontot nem engedélyező hazaiak jöttek ki jobban, és értékes diadalt arattak.

Nyolc mérkőzés alapján a Gödöllői RC csapata 17 ponttal, 20-10-es szett- és 662-516-os pontaránnyal az NB I. Liga alapszakasz-táblázatának 3. helyét foglalja el. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető. Következik: Budaörsi DSE – Gödöllői RC február 13., szombat 16 óra. ZÁRTKAPUS!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online