Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Negyvennégy személy tiszteletdíját felezte meg Gémesi

2021-01-31 11:31:37

Kiderült, Gémesi György nem beszélt a levegőbe, amikor napokkal ezelőtt beharangozta, hogy a „magunkon spórolás” milyen módját választja. A város első embere – élve a különleges jogrendben őt megillető jogosítvánnyal – egyedül döntött arról, hogy a vonatkozó önkormányzati rendelet módosításával február 1-jétől december 31-ig megfelezi a helyi képviselők és a külsős (nem képviselő) bizottsági tagok havi tiszteletdíjának mértékét.

A határozat a 47 főből álló helyi népképviseleti tagságból – leszámítva a bruttó 797.736 forintos havi illetményt élvező polgármestert és az egyenként bruttó 700 ezer forintos anyagi elismerésben részesülő két alpolgármestert – 44 személyt érint: 12 képviselőt és 32 külsős bizottsági tagot. Utóbbiak az év második hónapjának első napjától havi, bruttó 22.500 forintra tarthatnak igényt, míg a képviselők közül heten havi, bruttó 85 ezer forintos, öten pedig havi, bruttó 45 ezer forintos tiszteltdíjban gondolkodhatnak. Tizenegy hónapra vetítve, járulékok nélkül 16.940.000 forint megspórolásáról beszélünk, ami az idei évre várható városi költségvetési főösszeg töredéke.

További aggályokat vethet fel, hogy várhatóan a kormány saját hatáskörben 15 nappal meghosszabbítja a február 7-én éjfélkor lejáró rendkívüli jogrendet, majd a terv szerint február 22-én arra kéri az Országgyűlést, hogy döntsön a rendkívüli jogrend további 90 nappal történő meghosszabbításáról (május 24.). Amennyiben ez bekövetkezik, pünkösdig nem lesznek képviselőtestületi ülések, így értelemszerűen a bizottságok tagjai sem tanácskozhatnak.

A helyzetet értelmezhetjük úgy is, hogy a nem képviselő bizottsági tagok egy ideig úgy jutnak tiszteletdíjhoz, hogy érdemi munkavégzésük erősen megkérdőjelezhető. A képviselőkre ugyanez nem feltétlenül vonatkozik, hiszen főleg az egyéni körzetekben mandátumot szerzett városatyák nem hagyhatják figyelmen kívül a körzeti problémákat, az ott lakók kérését, ha kell, segítését. A listások meg csak találnak maguknak közérdekű elfoglaltságot. Félpénzért is…

Kapcsolódó cikk: A magunkon spórolunk Gémesinél a gödöllői képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjának lefelezését jelenti


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online