Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Új pályázat napelem támogatására családi házak esetében

2020-11-20 10:33:35

Idén szeptemberben sokaknak csillanhatott fel a szeme Palkovics László bejelentésére, amiben egy új európai uniós pályázatra utalt, aminek segítségével támogatást kapnak majd a napelemes rendszert építő családiház-tulajdonosok. Egy napelemes rendszert kiépíteni nem aprópénz, és a támogatás sosem jön rosszul. Gödöllőn sem.

Mit tudunk a pályázatról?
Októberben több információt tudtunk meg, amiben a minisztérium azt ígérte, hogy már a 2021-es év elejére pontos kiírás jelenik meg a részletekről (vagyis kik jogosultak és mekkora támogatásra, pontosan milyen rendszerekre), és jövő év júliusától igénybe is lehet majd venni a támogatást.

Az már most tény, hogy a kevésbé fejlett régióban élők pályázhatnak majd, többgyermekes családok (nagycsaládok) élhetnek majd a lehetőséggel, a napelemes rendszerek mellett más fűtési rendszerek is pályázhatók lesznek, a vissza nem térítendő támogatás összege 30-40%-os lesz, és az elszámolás bruttó lesz „szaldós” helyett.


Kinek érdemes kivárni a pályázatot?

A jelenlegi időszakban, főleg idén márciustól kezdve igen nehéz előre tervezni. A pályázat szövege hamarosan meg fog jelenni a terv szerint, azonban sokaknak az eddigiekből is egyértelmű, hogy nem fognak tudni pályázni. Ha nem esünk bele az előző bekezdésben olvasott kategóriák mindegyikébe, akkor el is felejthetjük ezt a pályázatot.

Ha úgy döntünk, hogy beruházunk akár most, akár a későbbiekben, a Wagner Solar Hungária Kft. rendelkezésünkre áll: ez a 2002 óta aktív családi vállalkozás, ahol a család minden tagja a cégben dolgozik, napelemtervezéssel és -kivitelezéssel foglalkozik és arra törekszik, hogy egy környezettudatosabb világot hozzon létre Magyarországon.

Mit jelent a bruttó és a szaldós elszámolás?
Jelenleg a támogatott háztartási kiserőművekre szaldóelszámolás vonatkozik: ez azt jelenti, hogy a napelemes rendszert használó családok el kell, hogy számolják évente az áramszolgáltatóval a különbséget a megtermelt és az elfogyasztott energia között. Ezt egy speciális villanyóra méri, amely oda- és visszafelé is mér.

Annak a háztartásnak, amelyiknek sikerül annyi áramot termelnie, mint amennyit elfogyasztott, „jutalmul” nem kell villanyszámlát fizetnie. Ez 2024-től változik: a bruttó elszámolás nem a kWh-kat veti majd össze, hanem az áram árát. A különbség pedig abból adódik, hogy a fogyasztást az áram aktuális árával mérik, míg az energiatermelés átviteli árát csak később szabják meg.

A bruttó elszámolás azokra vonatkozik majd, akik 2024-től építenének ki napelemes rendszert vagy azokra, akik támogatással veszik majd igénybe a beruházást. Érdemes ezt is átgondolni: egyes vélemények szerint emiatt a jogszabályváltozás miatt érdemes inkább önerőből kiépíteni a napelemes rendszert a 2023-as év végéig, mint akár jövőre, támogatással.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online