Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllőt is elérheti a helyi népszavazási forradalom

2020-10-17 16:22:13

Helyi népszavazásokat indítanának a települések országszerte azért, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő európai uniós segélyalap hazánknak szánt 2.500 milliárd forintos összegének legalább felét az önkormányzatok kapják meg lakosságszám-arányosan – jelentette be október 17-én a főpolgármester.
Karácsony Gergely a Szabad Városok nevű szervezet online rendezvényén több vidéki településvezetővel – köztük Gémesi György gödöllői polgármesterrel és MÖSZ-elnökkel – közösen tudatta, a helyi testületek novemberben írhatnak ki népszavazásokat az uniós források „helyes felhasználása” érdekében, a jövő év tavaszán pedig – nagyjából egy időben – meg is tarthatják ezeket a referendumokat. Karácsony úgy fogalmazott: „helyi népszavazási forradalommal” kívánják megmutatni, hogy a nép szava a legerősebb – adta hírül az MTI.


A történtekből arra lehet következtetni, hogy Gödöllő is csatlakozik majd a kezdeményezéshez. A helyi önkormányzat először 2004-ben alkotta meg a helyi népszavazás kiírásának feltételeit tartalmazó rendeletét, amit három évvel ezelőtt módosítottak.

A legfontosabb szempont, hogy városunkban a választójoggal rendelkező állampolgárok 20 százalékának egybehangzó akarata kell ahhoz, hogy helyi népszavazás lehessen. A helyi népszavazás kezdeményezésére, majd az abban való részvételre a helyi önkormányzati választáson választójoggal rendelkező állampolgárok jogosultak. A 2019-es önkormányzati választás idején, Gödöllőn 25.616 fő szerepelt a névjegyzékben, ami azt jelenti, hogy legalább 5.124 érvényes aláírást kell produkálnia annak, aki a demokráciagyakorlás effajta lehetőségére adja a fejét településünkön.

Fontos kritérium, hogy helyi népszavazás csak a képviselőtestület hatáskörébe tartozó kérdésekben lehetséges. Ez alól kivételt jelentenek a költségvetésről való döntések, a helyi adónemeket, illetőleg mértéküket megállapító rendeletek, a képviselőtestület hatáskörébe tartozó szervezeti-, működési- és személyi kérdések, valamint a képviselőtestület feloszlatásának kimondása.

Létezik egy másik út is, hogy a kezdeményezésből helyi referendum lehessen. A gödöllői népszavazást ugyanis a képviselők egynegyede is kezdeményezhetné a polgármesternél. Ehhez négy városatya akarata kell. A lokálpatrióta klubosok és velük rendre „egy gyékényen áruló” Bajkó Norbert alpolgármester együttesen nyolcan vannak. Igaz, önmagában a képviselői kezdeményezésből nem következik automatikusan a helyi népszavazás kötelező kiírása. Csak akkor, ha a javaslatot a képviselőtestület többsége is támogatja. A gödöllői erőviszonyok azonban olyanok, hogy ha a polgármester oldaláról érkezik a helyi népszavazási kezdeményezés, és Bajkó is beáll sorba, akkor a nép előzetes bevonása nélkül is kiírható a helyi referendum Gödöllőn.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online