Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllő találós kérdése a takarékoskodásról

2020-09-15 10:53:32

Tetszik vagy nem, a mindennapok eseményei arra engednek következtetni, hogy a gödöllői „városháza projekt” időről időre felkavarja a helyi közélet történései iránt behatóbban érdeklődő kedélyállapotát. Függően a Gémesi-féle városvezetéshez való viszonyulástól, vannak, akik védelmezik az elmúlt években meghozott döntéseket, és akadnak bőséggel olyanok is, akik – esetenként a pazarló és a luxus jelzőket használva – bírálják az öt esztendeje indult folyamatot.

Azt szokták mondani, hogy a számok nem hazudnak. Ha ezt az alapvetést elfogadjuk, igencsak érdekes és tanulságos kép tárul elénk a gödöllői „városháza projekt” kapcsán. Nézzük a jelentősebb tételeket!

2015
Szeptember 10-én a gödöllői képviselőtestület tagjai annak tudatában határoznak, hogy elindul a polgármestert is beleértve lokálpatrióta klubos többségű városvezetés által a 2014-2019-es választási ciklusra megálmodott program egyik fontos elemének megvalósítása, nevezetesen: a városháza

Szabadság tér 7. szám alatti épületének felújítása, újjáépítése.


Mivel a tervezett munkálatok elvégzése csak a teljes épület kiürítése mellett lehetett volna végezhető el, ezért meg kellett oldani a különböző irodák ideiglenes elhelyezését. Ezt részint ingatlanok cseréjével és vásárlásával, részint pedig bérlemények – eredetileg másfél évre szóló – igénybevételével tudták le. Az ingatlanos megoldásnál 44.060.000 forintos nagyságrendű, „értékkülönbözetnek” nevezett közpénz felhasználása is felmerült a Szabadság tér 6. szám alatti ingatlan (jelenlegi városháza) 146 millió forintért történt megvásárlását is magába foglaló tranzakció során. A 2015. szeptember 15-étől ketyegő bérleti díj esetében pedig 332 négyzetméteres területtel szükséges a mai napig számolni, rezsi- és közös költség nélkül nettó 3.000 forint/hó/nm áron (havonta bruttó 1.265.000 forint). Ez másfél évre számolva bruttó 22,8 millió forintos tétel.

A 2015-ös gödöllői költségvetés a városháza újjáépítésére 22 millió forintos, döntően tervezésre fordítható előirányzatot tartalmazott. A keretösszegből kevéssel több mint 10 millió forintot használtak fel.  Ezen felül azt is lehetett tudni, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal forráshiány miatt nm tud hozzájárulni a beruházáshoz, aminek szakmai véleményezője 2015 júniusában keltezett írásos dokumentációjában nem említette az „életveszélyes” jelzőt, miként erre utaló más szavakat sem.

2016
A fordulat évének is nevezhető, miután a városháza régi épületének (Szabadság tér 7.) felújítása helyett a település február elején elfogadott költségvetésében 600 millió forintot irányoztak elő

a bontási és a kivitelezési munkákra.

Az április 14-i képviselőtestületi ülésen fontos, kizárólag a Gémesi Györgyhöz hű lokálpatrióta klubos képviselők által támogatott (10 voks) döntés született. Miután a városatyák megismerték a polgármester előterjesztésében az A (régi épület felújítása) és a B (régi épület lebontása) verziót, kialakíthatták véleményüket. Gémesi érvrendszere, miszerint a felújítás bruttó 1,5 milliárd forintba kerülne és erre a célra városnak nincs ennyi pénze (A verzió), hatásosnak bizonyult azzal szemben, hogy a Szabadság tér 6. szám alatti épület átépítése és bővítése durva becslés szerint beleférne a 600 millió forintos keretösszegbe (B verzió).

A városháza átépítésével kapcsolatos előkészítő tervezési munkákra felhasznált összeg – a tervezett 600 millió forinttal szemben – 4,7 millió forint volt 2016-ban. Ugyanakkor, ide kapcsolódó kiadás, hogy sikerült megvásárolni az épületben működött pénzintézet helyiségeit 28,5 millió forintért.


2017

A városi költségvetés elfogadásakor ezek a tételek szerepeltek az előterjesztésben:
• Szabadság tér 6. szám alatti épület átépítése, bővítése 540 millió forint
• Polgármesteri hivatal régi épület bontása 170 millió forint
• Főtér-bővítés, területrendezés 200 millió forint

A szóban forgó év tavaszán lejárt a bérleményekre (Petőfi tér, Kossuth Lajos utca) vonatkozó szerződés, aminek meghosszabbításáról döntöttek, azzal, hogy a területet 332 négyzetméterről 482 négyzetméterre növelték. A 2017 márciusától idén szeptember közepéig tartó három és fél évre ez az összeg bruttó 77,1 millió forint.

2017 nyarán megtörtént a régi városháza-épület lebontása, amit a vállalkozó 193,8 millió forintért végzett el.

2018
Gödöllő erre az évre elfogadott költségvetésében a Szabadság tér 6. szám alatti épület átépítésének és bővítésének előkészítésére (tervezés, engedélyek) 52,9 millió forintot szántak, és 41,5 millió forintot költöttek el.
A főtér bővítésére és a területrendezésre előzetesen elkülönített 485 millió forintból 457 millió forintot használtak fel. Az építési beruházás mellett, játszóeszközökre 16 millió forintot, utcabútorokra 11,1 millió forintot, lámpatestekre 14 millió forintot, növényzetre 27,5 millió forintot, míg a térfigyelő rendszerre 6,2 millió forintot fordítottak.

2019
A városháza új, Szabadság tér 6. szám alatti épületének átépítésével és bővítésével egyetértő lokálpatrióta klubos képviselők azzal kalkuláltak, hogy az őszi önkormányzati választás előtt elindulhat a beruházás kivitelezése, ezért 500,3 millió forintos pénzügyi fedezetet fogadtak el. Ezen kívül a főtéri eszköz-beszerzést és -telepítést 5 millió forinttal tervezték be.

Késő tavasszal kiderült, hogy a közbeszerzési eljárást eredménytelennek kellett nyilvánítani, mert a beérkezett ajánlatok (nettó 1,2 milliárd forint, illetőleg nettó 1,3 milliárd forint) jócskán meghaladta az erre a célra szánt anyagi fedezetet.

A koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében hozott központi intézkedések miatt 2020 júniusában a polgármester egymaga dönthetett a 2019. évi városi zárszámadás elfogadásáról. A városháza átépítésével összefüggésben 5,4 millió forintot fizettek ki egy vállalkozónak, aki műszaki ellenőrzési feladatokat látott el.


2020

A február közepén jóváhagyott helyi büdzsébe 700 millió forint előirányzat került a Szabadság tér 6. szám alatti épület átépítésére és bővítésére. Történt ez annak tudatában, hogy a másodjára kiírt közbeszerzési eljárás már zajlott.
És nem csak zajlott, hanem a tavasz folyamán eredményes is lett. A munkálatokat – öt pályázó közül – a legkedvezőbb ajánlatot (nettó 1 milliárd forint, bruttó 1,27 milliárd forint) a budapesti székhelyű Generalbau Center Kft. végezheti el. Érdemes felvillantani, hogy a cég szakemberei tavaly nyáron, kora ősszel a közel 60 millió forintért vállalták megvalósítani a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központ Petőfi Sándor utcai épületének átalakítását annak érdekében, hogy az Ady sétányról a belvárosi ingatlanba költözhessen a tüdőgondozó-részleg. Ugyancsak ez a gazdasági társaság építhette meg a június elején átadott alsóparki futókört, nettó 45,5 millió forintos vállalási áron.

A beruházás megvalósítás hetekkel ezelőtt elkezdődött, és várhatóan 2022 tavaszáig tart. Mindez azt is jelenti, hogy Gödöllő 2021-es, valamint 2022-es költségvetését sem lehet anélkül tervezni, hogy a városháza-projektre ne jusson közpénz.

A választási kampány során a polgármester várospolitikáját több területen bíráló Bajkó Norbert alpolgármester támogatását is élvező Gémesi György és a hozzá hű képviselő, azzal érvelnek, hogy egyértelmű cél az önkormányzat és a polgármesteri hivatal által biztosított közszolgáltatások és feladatok ellátást végző apparátus tagjainak kulturált környezetet biztosító helyre történő telepítése. A „takarékoskodásra” is hivatkozó indokok között rendre megemlítik, hogy mivel az önkormányzattól feladatok sorát vonták és vonják el, nincs szükség nagy épületre.

A Fidesz-KDNP színeiben mandátumot szerzett Szövetség Gödöllőért formáció képviselői – a koronavírus-járványhelyzetre is hivatkozva – luxusnak tekintik a beruházást, hozzátéve, hogy a városháza épületének átépítésére és bővítésére fordított pénzt más, a gödöllőiek érdekét jobban szolgáló területen kellett volna elkölteni, mert ez a beruházás ellentétes a gödöllői adófizetők által összeadott közpénz hatékony felhasználásával.

Összegezve az elmúlt fél évtized történéseit, úgy gondoljuk, egyre aktuálisabb az a gödöllői találós kérdés, miszerint:

takarékoskodó-e az a település-vezetés, amelynek 1,5 milliárd forintja nincs a városháza felújítására, de (legalább) 2,27 milliárd forintja van dózerolásra és egy másik ingatlan átépítésre és bővítésre?


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online