Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi élt az Orbán adta húsvéti lehetőséggel

2020-04-10 14:50:52

A koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében Gémesi György polgármester – élve az Orbán Viktor miniszterelnök által ráruházott felhatalmazással – az ide kattintva olvasható, április 10-én, pénteken 10 órától április 13-án, hétfőn 24 óráig érvényben lévő döntéseket hozza meg.

A veszélyhelyzet időtartamára a polgármesterek felhatalmazást kaptak arra is, hogy korlátozzák a piacok 65 év felettiek általi látogatását. Egyelőre ez Gödöllőn nem történt meg, mivel a város első embere – aki nyomatékosan kéri a helyi polgárokat, hogy maradjanak otthon az ünnepi időszakban is – ezzel kapcsolatban tárgyalásokat kezdeményez a városi piac vezetőjével, valamint az árusokkal.


Egy rendelkezést sok minden minősít, például, annak gyakorlati bevezetési módja is. Többen nehezményezték, hogy 10 órakor bementek futni az Erzsébet-parkba, majd amikor a déli órákban szerettek volna kijutni a főkapun, azt – táblával és piros-fehér színű szalagokkal demonstrálandó – lezárva találták. A fiatalabbak ki tudtak mászni. Hogy mit tettek az idősebbek, arról egyelőre nincs hírünk.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online