Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Szettet rabolt a listavezetőtől, majd elfogyott a gödöllői röplabda-csapat

2020-03-07 19:52:39

NB I. Liga, alapszakasz, 18. forduló:
Gödöllői RC – Szent Benedek Balatonfüredi RA 1-3
(24, -19, -12, -11)

Két, egymás utáni siker után kisebb fajta csoda lett volna, ha harmadszor is diadalmaskodik Szalay Attila csapata, hiszen az éllovas, az Extraliga kvalifikáló körére készülő balatonfürediek nagyobb játékerőt képviselnek. A tisztes helyállás azonban elvárás volt városunk hatosának tagjaitól.

Ezt szem előtt tartva kezdte a találkozót a gödöllői formáció, amely 23-24-nél három pontot termelt gyors egymásutánban, és – a 10 pontig jutott bolgár Irena Mishonova vezérletével – elkönyvelhette a nyitó szettet.
Sajnos, a folytatás már nem ment ilyen jól az idegen környezetben házigazdaként jeleskedő Szalay-csapatnak, amelynek az egységesebb és kevesebbet hibázó balatonfüredi társulat fokozatosan felőrölte az erejét, és egy kicsit a hitét is.

A Gödöllői RC csapata 14 ponttal, 24-45-ös szett- és 1.340-1.512-es pontaránnyal az NB I. Liga alapszakasz-táblázatának 7. helyét foglalja el. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető.


További, gödöllői érdekeltségű mérkőzés


NB II-es bajnokság, férfiak, Kelet, rájátszás 3. forduló:
Pénzügyőr SE Debrecen – Gödöllői RC 2-3
(20, -18, -16, 24, -13)
A Gödöllői Sasok 5 ponttal, 6-5-ös szett- és 241-240-es pontaránnyal a csoport táblázatának 4. helyét foglalják el.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online