Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kit igazol a gödöllői magánkórház telkeire elkészült új értékbecslés?

2020-03-05 10:27:36

A gödöllői képviselőtestület tavaly november 21-i ülésén – hosszas szócséplés után, a Fidesz-KDNP-s városatyák nyomására – Gémesi György beleegyezett, hogy új értékbecslés készüljön a település előző vezetésében számottevő többségben lévő lokálpatrióta klubos képviselők támogató szavazatai jóvoltából 2019 májusában 60 millió forintért értékesített, évtizedeken át a tüdőgondozónak otthonául szolgált ingatlanról és a mellette fekvő területről. A döntést az váltotta ki, hogy a kormánypárti képviselőcsoport tagjai szerint szóban forgó területre vonatkozó építési szabályozás változása nagy valószínűséggel árfelhajtó hatást gyakorolt a befektető által magánkórház létesítésére megvásárolt ingatlanok értékére.

Nos, az új, a megváltozott építési övezeti előírásokat figyelembe vevő értékbecslés elkészült. Az EURO-IMMO Kft. szakemberei arra jutottak, hogy a kisebb, az Invitel Zrt. földhasználati jogával terhelt telek értéke bruttó 15,9 millió forint, míg az egykori tüdőgondozó épületének helyet adó ingatlan bruttó 55,6 millió forintot ér. Tehát, a kettő együtt bruttó 71,5 millió forintos értéket képvisel. Igen ám, de vannak költségcsökkentő tényezők (épület- és kerítésbontás, hulladékszállítás) is, méghozzá bruttó 19,5 millió forintos nagyságrendben. Vagyis, a maradványérték egy fillérrel sem több, mint bruttó 52 millió forint, amihez képest a 60 millió forintos eladási ár kifejezetten kedvezőnek tekinthető.


A téma tárgyalásakor a Fidesz-KDNP-s képviselők szóba hozták, hogy – bár, még nincs kézzel fogható állapotban, de – hamarosan megkapják az általuk készíttetett értékbecslést, ami az előzetes információk szerint jóval magasabb összeget tartalmaz a most megismertnél. Jószándékú bejelentésükre Gémesi György kifakadt, az ügyletet az eladási ár alacsony mivolta miatt ellenzők korábbi kijelentését hazugságnak titulálta, és annak korrigálására, valamint elnézéskérésre szólította fel képviselőtársait, akik cserébe nemmel szavaztak a hét igen vokssal elfogadott előterjesztésre.
Egyelőre annyit sikerült megtudni, nem kell már sokat várni, hogy megismerhessük az „ellenértékbecslés” adatait.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online