Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Február közepén eldőlhet a gödöllői költségvetés sorsa

2020-01-08 16:27:45

Gémesi György polgármester megbízásából a gödöllői polgármesteri hivatal jegyzői irodájának munkatársa elküldte szerkesztőségünknek a képviselőtestület 2020 első félévi üléseinek tervezett időpontjait. A tanácskozások az eddigi gyakorlatnak megfelelően, csütörtöki napokon, reggel 8 órakor kezdődnek a VÜSZI Kft. Dózsa György úti épületének második emeleti tárgyalótermében.

Ha semmilyen rendkívüli esemény nem jön közbe, az október 13-án mandátumhoz jutott városatyák február 13-án találkoznak először az új esztendőben. Ezt követően március 12-én, április 23-án, május 21-én, valamint június 18-án várhatók – gyaníthatóan sok esetben vitával felvezetett – döntések helyi közügyekben.

Bár, az egyes ülések napirendi pontjai egyelőre nem ismertek, és a törvényi kötelezettség szerint március 15-e az elfogadási határidő, nem lenne meglepő, ha a február közepi tanácskozás legfőbb témája a város idei költségvetésének jóváhagyása lenne, aminek járulékos részét képezi az önkormányzati alapítású és közpénz dotációban részesülő gazdasági társaságok (VÜSZI Kft., Kalória Kft. és Művészetek Háza Kft.) 2020-ra vonatkozó üzleti tervének megszavazása is.

Hogy a gödöllői büdzsé milyen tartalommal kaphat majd zöld utat, jelenleg kérdéses. Elsősorban azért, mert a képviselőtestületi tagság többsége (8 fő, vagyis: A Hely az Érték Városvédő Egyesület színeiben mandátumot szerzett Bajkó Norbert, illetve a Fidesz-KDNP hét képviselője) a választási kampány során közzétett ígéretek között a település megújulásának szükségességét fő szempontnak tartotta. Ezzel szemben a valóság az lett, hogy Gémesi György – az alpolgármesteri tisztség felkínálásának is köszönhetően – az eddigi testületi üléseken lezajlott szavazások alapján „szövetségesévé” tette Bajkó Norbertet, a maga és lokálpatrióta klubos csapata javára fordítva ezzel a többséget.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online