Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A kardválogatott tagjaként lett Fair Play-díjas Gémesi Csanád

2019-12-02 10:06:01

 Az emlékezetes budapesti világbajnoki döntő – a dél-koreaiaktól elszenvedett egytusos vereség – után tett sportszerű nyilatkozatáért fair play díjat vehetett át a magyar férfi kardcsapat a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) lausanne-i gáláján – adta hírül az MTI.

Hírportálunk is beszámolt róla, hogy a júliusi vb-n a férfi kardcsapatok fináléjában az ázsiaiak 45-44-re győztek, de az összecsapáson több vitatott ítélet született, a döntő után a bírói testület fel is mentette a vb-re vonatkozóan a további munkavégzés alól a közreműködő zsűripárost.

A hazai szövetség honlapja felidézte, hogy a döntőt követő sajtótájékoztatón az újságírók bíráskodással kapcsolatos kérdést is feltettek, amire a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron így reagált:
- Természetesen, voltak kétes találatok, de nem emiatt kaptunk ki, nem szeretnénk erre fogni a vereséget – mondta, majd csapattársaihoz fordult, és kérdésére Szatmári András, Decsi Tamás és a Gödöllői EAC színeiben versenyző Gémesi Csanád (képen) is megerősítette ugyanezt.

A FIE illetékesei már akkor jelezték, hogy sportszerűnek tartják a nyilatkozatot, és a csapat tagjai utóbb meghívót kaptak a közgyűlést követő gálavacsorára, ahol Aliser Uszmanovtól, a nemzetközi szövetség elnökétől vehették át a fair play díjat.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online