Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Átadták Gödöllő „okoszebráját”

2019-11-28 17:59:53

November 28-án, a késő délutáni órákban átadták Gödöllő – szakmai körökben intelligens jelzővel használt –  okoszebráját, amit a Bajcsy-Zsilinszky utca és Petőfi tér kereszteződésben létesítettek. A hivatalos ceremónián Gémesi György polgármester és Gaál Tibor, a Generali a Biztonságért Alapítvány (GABA) területi igazgatója vágták át a nemzetiszínű szalagot.

Az okoszebra létesítése 2,5 millió forintot emésztett fel. Az összeg felét a gödöllői önkormányzat állta, a másik felét pedig a GABA támogatásként biztosította. Azért esett erre a helyszínre a választás, mert a szóban forgó csomópont – elhelyezkedéséből és a közelben lévő üzletek, intézmények (ügyfélszolgálat, iskolák) jelentős számából adódóan – a város egyik legforgalmasabb része.


Az okoszebra rendszere működésének lényege, hogy az út két szélén – megfelelő távolságban az útpadkától – oszlopokat helyeznek ki, és az ezekben lévő szenzorok érzékelik a gyalogosok áthaladását. Amikor az érzékelők bekapcsolnak, egy vezérlő egységen keresztül jelzést adnak az útburkolatba helyezett aktív LED prizmák, ezzel megállásra figyelmeztetve a gépjárművezetőket. Ez a jelzés kizárólag addig tart, ameddig a gyalogos áthalad az úttesten. Így a jelzés csak akkor lép működésbe, amikor az valóban indokolt. A rendszer célja, hogy az adott gyalogátkelőnél a járművezetők számítsanak rá, hogy ha villog a LED, akkor gyalogosátkelés történik és meg kell állniuk.

Egy másik, Debrecenben telepített okoszebránál történt megállási hajlandóság vizsgálat alapján arra lehet számítani, hogy a telepítés előtti 55%-o arány két héttel később 65%-ra emelkedik, két hónap múlva pedig már akár a 76%-ot is elérheti.                           

A gödöllői beruházás kapcsán Gaál Tibor elmondta: a Generali a Biztonságért Alapítvány egyik fő célkitűzése a baleset-megelőzés, a gyalogosok védelme. Az elmúlt másfél évben közel 1.500 embert ütöttek el a zebrákon országszerte. A közlekedésbiztonsági szakemberek szerint a láthatóság növelése az egyik legfontosabb kulcs a balesetek megelőzéséhez, amit a jövőben a  Bajcsy-Zsilinszky utca és Petőfi tér kereszteződésben elhelyezkedő gyalogátkelő intelligens zebrája is szolgálhat.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online