Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Történelmi lehetőség hullott hét plusz egy gödöllői úr ölébe

2019-10-22 16:43:06

Hét – hét – egy. Így áll össze Gödöllő október 13-án öt évre megválasztott képviselőtestülete. Mielőtt az arányokból fakadó lehetőségeket elemeznénk, érdemes megemlíteni, hogy a mostani voksolás győztese a Fidesz-KDNP lett Gödöllőn, hiszen az eddigi két mandátum helyett hét jutott a kormánypárti szövetség kandidálóinak a helyi önkormányzatban. Rajtuk kívül sikerként könyvelheti el a szereplést A Hely az Érték Városvédő Egyesület, hiszen egy tagja ott lesz a döntéshozó testületben. A fiaskóval ezúttal a Gödöllői Lokálpatrióta Klub szembesült, miután az eddigi 11 mandátumuk – a polgármesterrel együtt – hétre redukálódott.

Mi következik mindebből? Elsősorban az, hogy ha a Gémesi György csapatához képest ellenzékinek tekinthető hét plusz egy képviselő következetes lesz, és a kampány során meghirdetett, a Gödöllőnek változásra van szüksége szlogennel terjesztett programpontok megvalósítására fókuszál, akkor a lokálpatrióta klubos városatyák kisebbségbe kerülhetnek.
A helyzet azért is pikáns – és hatalmas felelősséget rak az „ellenzékiek” vállára – mert az 1990 óta tartó önkormányzati éra gödöllői történetében Gémesi György és a hozzá hű képviselők még soha nem „kormányoztak” kisebbségben. A 2002-ben kialakult, és másfél évig működő patthelyzet (12-12) volt ez irányú pályafutásuk eddigi legkínosabb időszaka, amihez képest lényeges különbség, hogy a döntetlennel csak fékezni lehetett a másik törekvését, ám, ha most kialakul a 8 mandátumos egység, akkor minden – hangsúlyozzuk: minden – javaslat átvihető. Azok is, amik elfogadását minősített többséghez (teljes létszám fele, plusz egy fő) kötik az aktuális jogszabályok.

Hogy példával is előálljunk, a kommunális adó eltörlését vetjük fel. A Fidesz-KDNP jelöltjei azt ígérték, hogy azonnal eltörlik a sarcot, a Városvédők pedig azt, hogy két éven belül teszik meg ezt. Vagyis: az álláspontok és az elhatározás nagyon közel állnak egymáshoz. Nincs más teendő, mint egy előterjesztést készíteni, majd a nyolcfős testületi többséggel elfogadni az indítványt.
Elméletben még számos, ilyen és hasonló lehetőség adódhat a hét plusz egy úr számára. A kérdés egyelőre az: vajon tudnak, akarnak élni vele? Magyarul: összetartanak-e? Az október 23-i alakuló ülésen – más forgatókönyvek mellett – erre is választ kaphatunk...


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online