Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Cikluszáró képviselőtestületi döntések

2019-09-25 10:28:56

Ha semmi rendkívüli esemény nem jön közbe, szeptember 19-én tartotta a 2014 ősze óta tartó választási ciklus utolsó rendes ülését a gödöllői önkormányzat, amelynek tagjai közül négyen (Pecze Dániel 9 év után, Kis Antal 21 év után, Varga Árpád 25 év után és Tóth Tibor 9 év után) biztosan nem lesznek ott a következő testületben. A VÜSZI Kft. Dózsa György úti épületének második emeleti tárgyalójában – többek között – az alábbi kérdésekben is döntöttek a városatyák:

• Az önkormányzat részt vesz több minisztérium vezetője által meghirdetett azon pályázaton, ami a Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás címet viseli. A kandidálás a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. eszközparkjának (hangtechnika, informatika, irodai eszközök) javítására vonatkozik, nettó 1,375 millió forint értékben. Önrészként az önkormányzatnak nettó 137.500 forintot (10%) kell biztosítani, amit a városi költségvetés általános tartalékának terhére vállal.

• Három évvel ezelőtt, 2016 tavaszán a gödöllői városvezetés 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást adott a Gödöllői Református Egyházközségnek a főtéri templom felújítására. A munkálatok megkezdődtek, az egyházközösség több forrásból biztosította a rekonstrukció költségeit. A felújítási és állagmegóvási munkák a végéhez közelednek, ám az egyházközösségnek – elsősorban a pótmunkák miatt – nincs elegendő forrása azok befejezésére. Az önkormányzat segítő kezet nyújtott: ezúttal 5 millió forintos vissza nem térítendő dotációt hagyott jóvá a helyi büdzsé fejlesztési tartalékából.

• Miután a Gödöllő és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány 2018. évi beszámolójának közhasznúsági mellékletéből megállapítható, hogy nem áll rendelkezésére a törvényi előírásnak megfelelő erőforrás az előző lezárt két üzleti év vonatkozásában, a szervezet alapítója, a gödöllői önkormányzat olyan határozatot fogadott el, amiben – eleget téve a törvényi előírásoknak – a Budapest Környéki Törvényszéknél kéri a szervezet közhasznú jogállásának törlését.

•  A VÜSZI Nonprofit Kft. kizárólagos tulajdonosaként az település vezetése felhatalmazta a gazdasági társság ügyvezetőjét a 2020-2022 közötti időszakra szóló növényápolási szolgáltatások megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatására.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online