Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A Dunakeszi ellen indítják az új bajnoki idényt a gödöllői kézilabdázók

2019-09-05 10:55:57

A 2018-ban megszerzett csoportbajnoki cím után, idén tavasszal a 6. helyen zárta az NB II-es bajnokság Északi-csoportjának küzdelmeit a Gödöllői KC férficsapata. Bartos Gábor (képen középen) együttese ezzel megőrizte tagságát a bajnoki osztályban, ahol – a némiképp megerősödött mezőnyben – új riválisokkal is találkozik majd a 2019/2020-as szezon folyamán.

A gödöllőiek számára szeptember 15-én, vasárnap 17 órakor, a Hajós iskola tornacsarnokában (az ifjúsági csapat két órával korábban kezd) induló pontvadászatban az első ellenfél a VS Dunakeszi alakulata lesz. Ezt követően – nem a sorsolás szerinti sorrendben – az ALBA-MÁV ELŐRE (Székesfehérvár), a Budakalász, a Budapesti Honvéd, a Cunder TU Kézisuli (Székesfehérvár), a Csömör, a Mikolik Handball School (Budapest), a Pilisvörösvár, a Rákosmenti KSK, a Salgótarjáni SKC és a Váci KSE U23 formációja jelenti a december 8-ig leküzdendő akadályokat a GKC legénységének.


A felnőtteken kívül szólni kell a klub utánpótlás-csapatairól is. A Bartos Gábor szakmai irányításával készülő ifjúságiak (U19) továbbra is a harmadik vonalban, ezúttal a B jelű csoportban vitézkednek ősztől. Az elmúlt szezonban a III. osztály Északi-csoportjában bajnoki címet nyert serdülők (U17) viszont egy osztállyal feljebb léptek, és az NB I/B-nek is tekinthető másodosztály Keleti-csoportjában indulnak. A Főnix ISE csapatától érkezett új szerzeményekkel kiegészülő egységet Mácsár Gyula edző készíti fel a kihívásokra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online