Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megnyílt Gödöllő első szabadpolcos gyógyszertára

2019-09-05 21:16:26

- Elérkezett végre a várva várt pillanat, örömteli változásról adhatok hírt Önöknek.  Régi vágyunk teljesült azzal, hogy gyógyszertárunkat az elmúlt hetekben megújítottuk, megszépítettük – fogalmazott dr. Lázár-Bacsik Andrea.

A Gödöllő főterén található Alma Gyógyszertár vezetője elmondta, hogy a patika belső miliőjét teljes mértékben megváltoztatták, így a jövőben modern, hangulatos és barátságos belső környezetben várják vásárlóikat. Az átalakítás során – az esztétikum mellett – a legfontosabb cél az volt, hogy a betérő vásárlók a megszokott gyógyszertári környezethez, szolgáltatásokhoz képest, többet és jobbat kaphassanak.

- Gyakorló gyógyszerészként úgy vélem, a megjelenésnél is fontosabb, hogy a gyógyszertárba betérők igényeit a lehető legmagasabb színvonalon szolgálhassuk ki. A tervezés és a megvalósítás során sokat tettünk ennek érdekében. Jelentősen megnöveltük a vásárlóteret és ezzel egyidejűleg szabadon hozzáférhetővé tettük a polcokon a termékek jelentős részét. Gödöllő első szabadpolcos gyógyszertárában mindenki a kedvére válogathat a termékek között. Levehetik a polcról és megnézhetik a termékeket, összehasonlíthatják ár vagy összetétel szempontjából éppúgy, ahogy a bevásárlóközpontokban megszokhatták – emelte ki a gyógyszertár vezetőnője.


- Hitünk szerint a szabad választás korunk velejárója, és ezt a gyógyszertárban is a legjobb tudásunk szerint kell támogatnunk. A teljes választékot a pénztár mögött lehetetlen felsorolni, ezért nagyszerű, hogy 20 termékkategóriában – a vitaminoktól a kozmetikumokig – vásárlóink saját maguk szemrevételezhetik az igen széles kínálatot, mindeközben kollégáink szakmai segítségére is számíthatnak. A választék jelentősen bővült az átalakítás következtében. A klasszikus gyógyszertári termékkategóriák, vagyis, az étrend-kiegészítők, a vitaminok, a szervezetünk különböző részeit támogató szerek mellett, a diabétesz, a fogyókúra, a száj- és hajápolás, szépségápolás is nagy hangsúlyt kapott. A dermokozmetikumok közül az öt legjelentősebb márka kínálatát biztosítjuk vásárlóinknak. Jó hír az is, hogy gyorsabbak leszünk a kiszolgálásban, mivel már négy pénztárral működünk a korábbi három helyett, így kevesebbet kell majd nálunk sorban állni. Gondoltunk a babakocsis kismamákra, valamint a mozgásukban korlátozott látogatóinkra is: mostantól még kényelmesebben, akadálymentesen térhetnek be hozzánk.

Lázár-Bacsik Andrea azt is elmondta, hogy a megújulás alkalmából ünnepi akcióval szeretnének kedveskedni vásárlóiknak, ezért az összes, szabadpolcon elérhető terméküket - több mint ezer termék – kedvezménnyel kínálják szeptember folyamán.
- Térjenek be hozzánk, vegyenek magukhoz egy kosarat és nézzék meg kibővült kínálatunkat! Szakértő munkatársaimmal szeretettel várjuk a megszokott kedvességgel, és örömmel segítünk a fontos kérdésekben – hívta fel a figyelmet a gödöllői Alma Gyógyszertár vezetője.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online