Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Három Szuper Liga-győztes atlétával büszkélkedhet a Gödöllői EAC

2019-09-02 10:19:43

Augusztus utolsó és szeptember első napján az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt a helyszíne a 6. Atlétikai Magyar Szuper Liga, illetőleg a 3. Atlétikai Serdülő Magyar Liga döntőjének. A felnőtteknél az idény során elért eredmények alapján a legjobb nyolc atléta – nemenként 19-19 versenyszámban – csatázott az értékes helyezésekért és a pénzdíjakért, míg a serdülők esetében a legjobb 12 mérte össze a tudását.

A Gödöllői EAC versenyzői közül többen is komoly sikerekben reménykedhettek a felnőtteknél és a fiatal tehetségek körében egyaránt. Nem is kellett csalatkozni, hiszen az egyetemi műhely – már-már ügyeletes – éremhalmozói igazolták felkészültségüket (7 felnőtt és 3 serdülő érem). Különösen Nádháy Evelin, aki a sprintszámokban duplázni tudott. Simonváros Csanád idei legjobbját ugrotta, míg a képen balra látható (359) Pápai Márton – huszáros hajrájának köszönhetően – egyéni csúccsal múlta felül az olimpikon Kazi Tamást.
A gödöllői atléták eredményei:

Szuper Liga
1. hely:
Pápai Márton (1500 méter, 3:46,94 perc, egyéni csúcs), Nádházy Evelin (400 méter, 53,63 mp), Simonváros Csanád (rúdugrás, 512 cm, idei legjobb), Nádházy Evelin (200 méter, 24,19 mp)
2. hely:
Kriszt Botond (hárompróba: 100 méter, magasugrás, gerelyhajítás, 1959 pont, egyéni csúcs)
3. hely:
Répási Petra (100 méteres gátfutás, 13,57 mp), Renner Luca (magasugrás, 178 cm)
4. hely:
Bézsenyi Gergely (200 méter, 21,75 mp)
5. hely:
Kemenes Ákos (hárompróba: 100 méter, magasugrás, gerelyhajítás, 1660 pont, egyéni csúcs), Pápai Márton (800 méter, 1:52,86 perc)
6. hely:
Szamosi András (hárompróba: 100 méter, magasugrás, gerelyhajítás, 1539 pont, egyéni csúcs), Dobránszky Laura (100 méteres gátfutás, 14,96 mp)
7. hely:
Bánovics József (rúdugrás, 442 cm), Kriszt Botond (110 méteres gátfutás, 16,31 mp)
8. hely:
Kemenes Ákos (110 méteres gátfutás, 16,37 mp)


Serdülő Liga (U15)

2. hely:
Lesták Ármin (1500 méter akadály, 5:02,45 perc), Simonváros Zille (rúdugrás, 321 cm)
3. hely:
Tóth Benedek (1500 méter akadály, 5:06,29 perc, egyéni csúcs)
4. hely:
Kriszt Sarolta (magasugrás, 151 cm)
5. hely:
Kriszt Sarolta (300 méter, 42,89 mp)

A sportolók edzői Karakas Józsefné Hasznos Jutka, Körmendy Katalin, Szörényi István, Deutsch Péter, Farkas Roland, Gadanecz György és Kovács Gábor Krisztián. Fotók: Nemzeti Sport


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online