Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kovács Barnabás: Hadd oszlassak el egy mítoszt!

2019-08-15 16:47:28

Kellett hozzá közel négy hónap, hogy a demokratikus ellenzék gödöllői erői véglegesítsék, milyen felállásban vesznek részt az október 13-ára kiírt önkormányzati választáson. Az egyeztetési folyamat augusztus elején zárult le, és kiderült, hogy a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Párbeszéd és a Jobbik – a Szolidaritás Mozgalom támogatásával – Ellenzéki Összefogás Gödöllő 2019 elnevezéssel közösen vág neki a politikai közdelemnek településünkön. Időközben a jelölteket is nyilvánosságra hozták: a polgármesteri székért (2006, 2010 és 2014 után, immár negyedik alakalommal) Kovács Barnabás, az MSZP helyi elnöke indul. Őt kérdeztük:

- Mi jut eszébe a következő négy számról? 4.345, 1.017 és 1.154…

- A Gödöllői Hírek köztudott, finom cinizmusát ismerve, vélelmezem, hogy ezek a számok az elmúlt választásokon kapott szavazatszámok lehetnek. Természetesen, mindegyik számnak megvan a maga oka és indoka. Például, 2006-ban az önkormányzati választások előtt két hónappal még minden felmérés szerint jelentősen vezettem a polgármesteri küzdelemben. Aztán jött az őszödi beszéd, fejre állt a világ, és októberre megfordult az augusztusi arány.

- A kényszerűség szülte vagy egyfajta elhivatottság, hogy 2006 óta rendre megkísérli megszerezni a Gödöllő polgármestere tisztséget?
- Sem kényszer, sem „küldetéstudat”. Az MSZP helyi vezetője vagyok, a demokrácia szabályainak megfelelően indultunk a választáson. Az elmúlt harminc évben mindig voltak képviselőink a gödöllői önkormányzatban. Fontosnak tartjuk azt a szakmai munkát és kontrollt, amit képviselőink végeznek a testületben.
Egy választási indulás szerintem független az éppen aktuális papírformától. Indultam 2006-ban is, amikor esélyes voltam, és indultam 2014-ben is, amikor látszott, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. És indulunk most is, amikor az ellenzéki összefogás eredményeként ismét van esély.
Az ellenzéki összefogás mögött álló választói támogatás, a körzeti jelöltjeink személye és a polgármester-jelölti kampány együttesen hozhatják a jó eredményt.


- Most már bevallhatja: hányszor ültek le egyeztetni, amíg kialakult a végleges jelölőszervezeti felállás?

- A gödöllői ellenzéki kerekasztalt a demokratikus ellenzéki pártok hozták létre, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Jobbik, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az MSZP és a Momentum. Voltak változások és fordulópontok a tárgyalások során, mire kialakultak az összefogás részletei.
Ilyen fordulópont volt – például – a májusi EP-választás eredménye, ami új helyzetet teremtett az ellenzéki térfélen. De ilyen fordulópont volt az is, amikor Gémesi György visszautasította egyeztetési kezdeményezésünket, és megkeresésünkre nemhogy egyeztetni, de leülni sem volt hajlandó az ellenzéki összefogással. Ezt mi tudomásul vettük, így alakult ki a jelenlegi helyzet.

- Volt olyan időszak, amikor közös közleményben Gémesi Györgyöt nevezték meg felelősnek, ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) teret hódít Gödöllő. Ma is fenntartják ezt?
- Mindenki döntse el saját maga, hogy hogyan minősíti, de egy dolog kétségtelen. Az, hogy Gödöllőn nem kettő, hanem „háromosztatú” lesz a verseny a körzetekben és a polgármester-jelöltek között is, az nem az ellenzéki összefogás felelőssége. Mi megpróbáltuk, megtettük, amit lehetett.
A személyes véleményem az, hogy Gémesi György és/vagy tanácsadói eltaktikázták magukat. Nem vették figyelembe, hogy nem 2014-et írunk, hanem 2019-et, és teljesen más a helyzet, mint öt évvel ezelőtt volt. Persze, az is lehet, hogy nekik van igazuk. Október 13-án kiderül.

- Ha már itt tartunk, érdekelne, hogy a 29 éve regnáló Gémesi-érával vagy a kormánypártok támogatását élvező kandidálókkal szemben fogalmaznak meg több kritikát. Úgy is kérdezhetném: saját szimpatizánsaikon kívül, melyik rivális táborából számítanak több szavazatra?
- Az Ellenzéki Összefogás jelöltjei azokra a szavazókra számítanak, akik szerint eljött az idő Gödöllőn a változtatásra, de nem akarják a várost a Fidesz kezére adni. Abban bízunk, hogy a választók bátran fognak dönteni, és szavazataikkal az Ellenzéki Összefogás, a DK-Jobbik-Párbeszéd-MSZP jelöltjeit fogják támogatni.

- Említést érdemel, hogy Ön 2002 óta tagja a gödöllői önkormányzatnak, mi több, a pénzügyi bizottság elnöke is. Ebből kiindulva, naprakész rálátása van a helyi ügyekre, így nem okozna nagy fejfájást, ha „helyzetbe” kerülne. Jól gondolom?
- Geofizikus-mérnök vagyok, és közgazdász is. Természetesen, nem állok hadilábon a számokkal. A végzettségeim, a gödöllői képviselőtestületben eltöltött 17 év, a pénzügyi bizottság vezetése, a megyei közgyűlésben szerezett tapasztalat alapján nyilván nem okozna számomra se fejfájást, se meglepetést a városi költségvetés és működés.
De, hadd oszlassak el egy „mítoszt”. Ahhoz, hogy valaki jó polgármester legyen, nem kellenek különleges képességek. Legyen tisztességes, legyen emberséges, és hozzon felelősségteljes döntéseket. És, persze, egész nap a városával foglalkozzon. Semmi mással. Nyilván mindenki érti, mire gondolok.

- Mik lesznek azok a témák, ügyek, feladatok, amikre – csapatának tagjaival közösen – kiemelten fókuszálnak majd a kampány során, és amiken feltétlenül változatni kell, mert a jelenlegi állapotok nem szolgálják a gödöllőiek érdekét?
- Égető probléma az egészségügyi központ, az orvosi rendelők leromlott állaga, az eszközök életkora és állapota. Csoda, hogy az orvosok tudnak dolgozni ilyen körülmények között. Minden elismerésem az övék. Városvezetőként az első dolgom lenne a XXI. századnak megfelelő körülmények kialakítása itt.  Súlyos tévedés a városvezetés jelenlegi hozzáállása, ami szerint „ez nem kötelezően előírt önkormányzati feladat”. Szerintem meg az! Egy Gödöllő színvonalú városnak kötelessége, hogy polgárait megfelelő egészségügyi ellátáshoz és gyógyulási esélyhez jutassa.
Fontosnak tartom elmondani, hogyha nekem szavaznak bizalmat a választók, akkor is ugyanazt a „könyvet” fogjuk írni, Gödöllő történetét. De, persze, ennek a könyvnek egy új fejezetét.
Városi programpontjaink és részletes információkat az érdeklődők honlapomon, a www.barnabas2019.hu weboldalon találhatnak.


- Korábbi munkája miatt Ön többször járt Angliában, a fogadás egyik fellegvárában. Milyen odds-szal bocsátaná útjára saját maga kandidálását a polgármesteri tisztségre, illetve az Ellenzéki Összefogás – Gödöllő 2019 körzeti jelöltjeinek esélyét a városrészeken?

- Valóban szeretem Angliát, az angol embereket, a korrektségüket, a nyitottságukat, az életvitelüket és sok minden mást. Ahogy ők mondják összefoglalóan, ez az „English way of life.”
Szerencsejátékot nem játszom, fogadóirodákba nem járok. Egyetemista koromban néha totóztunk a barátaimmal, de most nem szeretnék tippelni. Úgy vélem, jelenleg a választás nyitott, nehéz végeredményt jósolni.
Ha a gödöllői választók megismerik a programunkat, találkoznak a jelöltjeinkkel, és mernek bátran dönteni, akkor jók az esélyeink. Erre bíztatok minden gödöllői szavazót, támogassák az Ellenzéki Összefogás jelöltjeit!


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online