Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A vártnál szűkebb körben, de létrejött az ellenzéki összefogás Gödöllőn

2019-08-06 16:50:04

Április vége óta folyamatosan egyeztetnek és tárgyalnak a magukat gödöllői Ellenzéki Demokratikus Kerekasztalnak nevező szerveződésben résztvevő pártok és mozgalmak (Demokratikus Koalíció, MSZP, Jobbik, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Momentum, Szolidaritás) helyi képviselői. Legutóbb a június 11-én lezajlott eszmecsere után adtak ki közleményt, amiben egyértelműsítették, hogy – mivel a megadott határidőig Gémesi György nem reagált a megkeresésre, illetve a tárgyalásra sem ment el – Gödöllő jelenlegi polgármestere lesz a felelős, ha emiatt a Fidesz és a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) átveszi Gödöllő irányítását.

A közlemény nem maradt következmények nélkül. Részben azért nem, mert Gémesi György kimentette magát, és közölte, hogy az önkormányzati munka a napi pártpolitikától független a városba, ezáltal a Gödöllői Lokálpatrióta Klub lesz a jelölő szervezet, amely minden körzetben állít jelöltet az őszi, október 13-ára kiírt választáson és személyében polgármester-jelöltet is indít. Ennek bejelentése azóta hivatalosan is megtörtént.
Másfelől a Márki-Zay Péter által fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom is reagált a történtekre. Méghozzá Lukácsi Katalin kommunikációs vezető, aki arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom ugyan részt vesz a tárgyalásokon, de képviselője a nyilatkozatot ilyen formában nem írta alá.

Innentől egyfajta újratervezéssel ötvözött bizonytalanság lett úrrá a gödöllői Ellenzéki Demokratikus Kerekasztal bizonyos közreműködőinek körében, ami odáig vezetett, hogy – hallgatva a pártközpontokból érkező érvelésekre is – kifarolt a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Momentum is, mi több, amint az a hírportálunkhoz eljuttatott nyilatkozatból kitűnik, egyelőre az LMP sem része a gödöllői együttműködésnek.

Az ellenzéki összefogás indulása nem erősít, és nem is gyengít senkit
Hogy mi áll az ellenzéki együttműködés hátterében, illetve mire lehet számítani a következő napokban, arról Kovács Barnabást, az MSZP Gödöllői Szervezetének elnökét kérdeztük:

-  Tudvalevő, hogy a gödöllői ellenzéki összefogás most nyilvánosságra került tagjain kívül mások is részt vettek a kerekasztal tárgyalásokon. Miért szállt ki – ha úgy tetszik: hova tűnt – a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Momentum?
- A Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Momentum egyelőre nincsenek jelen aktívan a helyi közéletben, ők nyilvánvalóan 2022-re készülnek és építkeznek. Úgy döntöttek, hogy nem akarnak tevékenyen részt venni a gödöllői önkormányzati választáson, és egyik körzetben sem indítanak jelölteket.

- És mi a helyzet az LMP-vel, akinek képviselője eredetileg összehívta, kezdeményezte az ellenzéki kerekasztalt?
- Nagyon sajnálom, hogy az LMP az utolsó pillanatban – amikor már minden lényeges dologban megállapodtunk – kiszállt az összefogásból. Ők voltak azok, akik kezdeményezték az együttműködést, kár, hogy a végén úgy döntöttek, hogy a pártérdeket a közösség érdeke elé helyezik. Szerintem ez nem jó döntés, a szavazók nem értékelik, ha egy párt felrúgja az együttműködést. Az LMP ezt a saját bőrén tapasztalhatta meg a 2018-as országgyűlési képviselő-választáson. Ha megváltoztatják a döntésüket, szívesen látjuk őket újra az ellenzéki összefogásban, még van néhány napjuk újragondolni.
Mint mondtam, sajnálom, ha nem vesznek rész az ellenzéki összefogásban, de ez a lényegen nem változtat: A jelenlegi helyzet szerint az ellenzéki összefogás jelöltjei Gödöllőn a DK – Jobbik – Párbeszéd – MSZP közös jelöltjeiként indulnak az október 13-i választáson, a Szolidaritás Mozgalom támogatásával.

- Mit gondol, az ellenzéki összefogás indulása kit erősít és kit gyengít a többi induló közül?
- Az ellenzéki összefogás indulása nem erősít, és nem is gyengít senkit. Az a véleményem, hogy egy választáson soha nem a kisebbik rosszat kell támogatni, hanem azt, aki a városnak a legjobb. Ha egy szervezetnek van mondanivalója a városról, van programja, amivel jobbá, komfortosabbá tehető a gödöllőiek élete, vannak jó jelöltjei, akkor el kell indulnia a választáson. El kell mondania az itt élőknek, hogy mit kellene másképp, mit kellene jobban csinálni. A választók pedig eldöntik, hogy bizalmat szavaznak-e ennek a programnak és ezeknek a jelölteknek.
Ha pedig több, helyben létező, aktív szervezet, egyesület, mozgalom hasonlóan gondolkodik a helyi ügyekről és várospolitikáról, akkor az a természetes, ha összefognak, együttműködnek, és közös jelölteket indítanak a helyi választáson.

- Közös jelölteket említett. Mikor hozzák nyilvánosságra, hogy ki száll harcba a polgármesteri székért, és kik az egyéni körzetek mandátumáért?
- A Csapat összeállt, néhány nap múlva indul a kampány, színre lépnek a jelöltek. Ezzel egyidejűleg közzétesszük azokat az elérhetőségeket (honlap, közösségi oldal) is, ahol folyamatosan friss információkhoz juthatnak a gödöllői választópolgárok.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online